Gyertyán Ervin: A múzsák testvérisége. Összehasonlító esztétikai vázlat (Budapest, 1966)

II. A művészeti ágak sajátosságai

jának kapuján elég csinos, ruganyozott, kisebbfajta cséza gördült be, amilyenen agglegények szoktak utazni: nyu­galmazott alezredesek, törzskapitányok, körülbelül száz­főnyi jobbágysággal rendelkező földbirtokosok, szóval, csupa olyan ember, akinek vagyoni helyzete közepesnek mondható. A csézában egy úr ült, nem különösen szép, de nem is csúnya, nem túlságosan kövér, de nem is so­vány, nem lehetett volna ráfogni, hogy öreg, de azt sem, hogy valami nagyon fiatal. Megérkezése a városban sem­miféle izgalmat nem okozott, nem is volt benne semmi figyelemre méltó” — akkor konkrét és érzékletes képet alkot egy utazó megérkezéséről egy kisvárosba. Ez a kép azonban csupa tényállításból áll, és ahhoz, hogy kép ke­rekedjék belőlük, az szükséges, hogy minden állítását teljes valóságértékűnek fogadjuk el. Amikor azonban — hogy lírai szövegét idézzünk — József Attila azt írja: Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak. — Vagy amikor Petőfi azt írja: Minek nevezzelek, Ha ajkaimhoz ér Ajkadnak lángoló rubintköve, S a csók tüzében összeolvad lelkünk, Mint hajnaltól a nappal és az éj, S eltűn előlem a világ, Eltűn előlem az idő, S minden rejtélyes üdvességeit Árasztja rám az örökkévalóság — Minek nevezzelek? 123

Next