Gyertyán Ervin: A múzsák testvérisége. Összehasonlító esztétikai vázlat (Budapest, 1966)
I. A művészetek családja
pozitivizmus is vállalja ezt, amikor az idő, a hely, a környezet, a nép alakító szerepét kutatja a műalkotásokban, és minden művészetre közös meghatározó tényezőket tételez fel. De mi teszi lehetővé, hogy összehasonlíthatóvá legyen Berlioz és Ingres — mint Delacroix tette —, vagy József Attila, Derkovits Gyula, Bartók Béla — hogy modernebb példát is idézzünk —, amint azt Szabolcsi Miklós vázolta fel? Mi teszi lehetővé, hogy felismerhessük nemcsak az azonos világnézetet, de az azonos hagyományokat, kulturális hátteret, sőt a hasonló lelkialkatot is — kőben és hangban, szóban és mozdulatban, színben és mozgóképben, oly különböző anyagokban és oly összevethetetlen technikákban? Mi teszi lehetővé, hogy ugyanazok az alkotóelvek, iskolák — klasszicizmus, romantika, szürrealizmus stb. — mutatis mutandis, egyaránt megnyilatkozhatnak a különböző művészi ágakban? Vagy a műélvezés lélektana felől közeledve a kérdéshez: mi teszi lehetővé, hogy az Olyan hatások, mint a fenséges, a kecses, a nevetséges, az elszomorító, a harmonikus, a torz, a rút stb., stb. egyaránt származhassanak a szem, a fül, a szó, az intellektus oly különböző jellegű élményeiből? A probléma jelentősége Nyilvánvaló: akár a mondanivaló, akár a kifejező forma; akár a műalkotás, akár a műélvezés; akár a lélektan, akár a történelem, akár az egyén, akár a közösség felől közelítünk a kérdéshez, mindenféleképpen szembetalálkozunk a rokonság problémájával. Ideológia, kor, szellem, művészi szemlélet, társadalmi helyzet, népi hovatartozás, alkotómódszer, stílusfelfogás, műfaj, egyéniség — egyaránt olyan meghatározói a műalkotásoknak, amelyek egyenként és önmagukban is a rokonság háló-13