Hajdu Ráfis Gábor: Kritikák, esszék, tanulmányok (1970-1980) (Budapest, 1984)
Eleven örökség
mezhetok József Attila-tanulmányai. Említsünk egy konkrétumot is, hogy ne hasson túlságosan elvontnak a megállapítás. Az első írás - a legfontosabb része még 1956-ban, a Szabad Nép hasábjain megjelent - olyan periodizációt ad, amelyet az újabb kutatások - joggal - elvetettek. „Az első szakasz a költői útkeresés kora, amely József Attila Párizsból való hazatérésével ér véget. A második szakasz 1926-tól 1932-ig tart. Ezekben az években a költő egybeforr az illegális párttal, a munkásosztály harcaival... A harmadik szakasz a kommunista párttal való szakítástól haláláig terjed” - írja Révai József. Kívülről periodizált itt, az élet s nem a költészet tényeit veszi döntően figyelembe. A jegyzetekből kiderül azonban, hogy a végleges szöveg a belső vita eredményét rögzíti: hogy észlelte-értékelte Révai a valósabb, 1929-es cezúrát József Attila életművében. Az is egy másik megjegyzésből -, hogy nem csupán kívülről periodizál, hanem az értékre figyelve, látva, hogy a „nagy versek 1932/33-mal kezdődnek...”. Ez a jegyzetanyag - feldolgozandó tételként - adva van már az irodalomtörténetírás számára. Ahogyan ezt, úgy örömmel kell fogadnunk az eddig is adott problémák közül az Erki Edit által újra felvetetteket. Amennyire pontosak a megállapításai a József Attila-tanulmányoknak a Révaiéletművön belüli helyére vonatkozóan, az írások történeti érdemeit illetően, annyira megkerülhetetlenek kérdései is. Találóan írja: „történelmi tény, hogy a hatalomért harcoló, majd a hatalmat birtokba vevő magyar munkásosztály pártjának kultúrpolitikája nem állította méltó helyre József Attilát, a klasszikus kommunista költőt... Az adósságot elsősorban Révai József törlesztette, igazságot József Attilának első ízben ő szolgáltatott.” Ehhez nincs mit hozzátenni, ezek tények. 107