Hajdu Ráfis Gábor: Kritikák, esszék, tanulmányok (1970-1980) (Budapest, 1984)
Eleven örökség
- később is szól még ugyan József Attiláról - jutott a felszabadulás előtt a József Attila-recepció a legmesszebb. Talán nem jogosulatlan így azt állítani, hogy nemcsak Radnótinak, de József Attilának is Bálint György volt a kritikusa. PÉLDA ÉS TANULSÁG Ezekben a cikkekben fogalmazódott meg az alapvető felismerés, amelyet azóta számtalanszor ismételtünk, József Attiláról beszélve, írva: „a világot zajló ellentétek összességének tekintette, szakadatlan diszharmóniának, mely mégis harmóniára törekszik. Szenvedéseken, csalódásokon át is szerette ezt a világot, ragaszkodott a valósághoz, és részt akart venni formálásában.” Kivételesen megszívlelendők ezek az utolsó szavak, sorok. Választ adnak egy sokkal később felvetődött, ma is eleven kérdésre: továbbvihető-e, s hogyan, a József Attila-örökség, követhető-e a költő? József Attilát nem lehet - külsőségek átvételével - követni. Nem lenne több ez puszta epigonságnál. De nem lehet megtagadva túljutni sem rajta, ekként „utódja” lenni. Nagy szocialista költészet, a József Attiláéval lényegében rokon poézis ma sem teremthető másként, mint azzal az attitűddel, szemlélettel, amelyet oly pontosan jellemzett Bálint György. Örökségünk, tanulságos és példamutató az a kapcsolat is, amelyet Bálint József Attila-képének felvázolásával próbáltam megmutatni. Bizonyítandó: lehetett és volt tartós, elvi szövetség, nem csak a megosztottság jellemezte a magyar progressziót a harmincas években. (Számos példa említhető még ezt erősítendő.) Lehetett és volt tartós, elvi szövetség ekkor - kommunisták között. Mert - ezt sem árt hangsúlyozni - mind József Attila, mind Bálint György kommunista 66