Hajnal Gábor (szerk.): A líra ma. Vallomások, esszék (Budapest, 1968)
II. Vers és valóság
Viharmadár hangja szól így zúgó tengerár fölött is győzelemnek prófétája: — Jöjj, vihar, s légy még erősebb. (Lányi Sarolta fordítása) Mert miként az emberi lét anyagi, szellemi és morális együtthatói harmonikus egyesülésének lehetőségét, akként a költő számára az egyetemes áttekintés és a komplex világkép megvalósulásának esélyét is a proletárforradalmak reménysége, majd pedig megvalósulása hozza el, hiszen sem elmélet, sem spekuláció, sem kegyes óhaj, de még az úgynevezett „két kultúra” művelőinek kibékülése sem vezethet teljes eredményre önmagában. A proletárforradalom viszont egy csapásra elvágja a gordiuszi csomót, törvényszerű feltételeket teremtve ahhoz, hogy az ember boldogan és otthonosan éljen ezen a földön, anélkül, hogy a tudomány és technika elhatalmasodott teremtményeit megsemmisítené, s megfordítva, garantálva: hogy a tudomány és a technika korlátlanul fejlődjön tovább, anélkül, hogy az embert elnyomorítaná. Ezért van az, hogy a szocialista költő, József Attila számára az „hogy elvadult a gép” már nem veti fel a: gép vagy az ember riasztó és értelmetlen alternatíváját, hanem magától értetődően néven nevezhető a megoldás: Gyermekkora gyermekkorunk. Velünk nevelkedett a gép Kezes állat. No, szóljatok rá! Mi tudjuk a nevét. És ezért van az, hogy ugyancsak ő bátran vállalhatja már a világgal való reális költői szembenézés kockázatát, mondván: 157