Hajnal Gábor (szerk.): A líra ma. Vallomások, esszék (Budapest, 1968)
II. Vers és valóság
nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. S utóbb így fogalmazza meg a maximális költői elkötelezettség máig korszerű imperatívuszát: A mindenséggel mérd magad! A proletárforradalmak korától kezdve alapvetően átszíneződik a világ költői térképe. A polgári irányzatok népes iskolákat sarjasztanak és sorvasztanak el gyors ütemben, s ezekből az iskolákból szinte minden országban föl-fölemelkednek a kivételesen nagy, magányos egyéniségek — de ott növekszik és erősödik mellettük a minőségileg új, a forradalmi szocialista költészet tábora, és e tábor, ha csak kivételes nagyjait számláljuk is össze, mindinkább a század legerősebb és legnagyobb hatású áramlatává válik. Majakovszkij és Brecht, Wolker és József Attila, Aragon és Vapcarov, Lorca és Arghezi, Nezval és Alberti, Broniewski és Kovaciö és Éluard és Radnóti — hogy csak a már vitathatatlanul klasszikussá lett nevekből említsek meg szeszélyesen egynéhányat •— az európai költészet élvonalában haladnak. Lássuk tehát ezek után, hogy a közelmúlt e nagy forradalmi, szocialista költői milyen örökséget hagytak a jelenkor költészetére a modern világkép áttekintése és visszatükrözése szempontjából. Majakovszkij a Brooklyni hídró\ széttekintve még önfeledten lelkesedik: Büszke vagyok erre az érc-mérföld-ívre, benne az én látomásom él — 158