Hajnal Gábor (szerk.): A líra ma. Vallomások, esszék (Budapest, 1968)
II. Vers és valóság
a jelenkor költői, azok, akik vállalják az elkötelezettséget népük és az egész emberi társadalom iránt, és művészetükben a korszerű világkép visszatükröztetésére törekszenek — aligha méltatlanok elődeikhez. Azt hiszem, minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy különösen vonatkozik ez a szocialista országoknak a második világháború utáni felnőtt új költőnemzedékeire, de természetesen a nyugati tőkés országok költőit — mondjuk Ginsburgtól Enzensbergerig sok nagy tehetséget — érdemes volna figyelemre méltatni épp ebből a szempontból is. (Külön elemzést érdemelne, például, az a tény, hogy az európai szocialista országokban a személyi kultusz időszakának lezárultával a fiatalabb költők szinte egyszerre — de egymástól függetlenül — kezdtek észrevenni és versbe foglalni olyan jelenségeket, amelyeket csak itt és csak ők vehettek észre: a forradalmi szocialista alkotókedv új kibontakozását, az új költői formák és a modern technikától átalakított világ látványának konstruktív egyesítését, a szocialista humanizmus minden eddiginél termékenyebb kivirágoztatását... A szovjet Voznyeszenszkijra, Jevtusenkóra, Vinokurovra és kortársaikra, a román Lábisra és társaira, a cseh Sotolára és Siktancra, a bolgár Dzsagarovra gondolok, meg az 1957 táján elindult magyar szocialista költők csoportjára, és gondolok még másokra, sokakra, akiket sajnos ilyen alaposan nem ismerek, de akik éppúgy ,,A mindenséggel mérd magad” József Attila-i jelszavát tűzték zászlajukra, mint mi, s akikkel közös gondban fáradozunk — egyazon igazságért.) Most már csak az volna hátra, hogy meghatározzam, milyen legyen a jelenkor eszményi költője, az a költő, akit a poézis kis játékain túl magasabb rendű emberi-társadalmi célok is fűtenek, s aki a korszerű világkép visszatükrczésére is kísérletet szeretne tenni. Ilyen meghatározásra — mint már bevezetőben is említettem — nem vállalkozhatom. De azért megpróbálom megfogalmazni sejtéseimet arról, hogy milyen is lehet a költészet, amely a jelenkor nagy küldetéseire — határos erői s nemes hivatása tudatában — vállalkozhatik. 166