Halász László: Művészet és pszichológia - Gondolattár 23. (Budapest, 1964)
A pszichológia századunk művészetében
nőid rohamai, — egyszerűen odaállította elénk az alakot felejthetetlenül.” A pszichológia ilyetén térhódítása a művészetben magában rejti a pszichologizálós veszélyét. A gazdag művészi társadalom- és lélekrajzot — igaz vagy téves — pszichológiai tételek, fogalmak deklarálása váltja fel; a művészi megismerés helyébe a pszichológiai megismerés lép. Korunk polgári művészetében, főként a kevésbé tehetséges alkotóknál, a már vázolt társadalomtörténelmi okok miatt ez sokszor be is következik. Ám a szocialista világnézetű művész sem úgy kerülheti ki e buktatókat, hogy a pszichológiáról nem vesz tudomást. Aragon, Gorkij, Eluard, József Attila, Majakovszkij, Siqueiros, Sosztakovics, Csuhraj művészete éppen ellenkezőre buzdít. A külvilág művészi tükrözése, az emberiség, az értelem és az erkölcsösség megjelenítése egyáltalán nem zárja ki, sőt megköveteli az olyan bensőséges lélekrajzot, amely alkotó módon egyaránt merít a művészet klasszikusai felhalmozta s a korszerű pszichológia feltárta kultúrkincsből. A szocialista művész csak így óvhatja meg magát a pszichologizálással ellentétes, de nemkevésbé káros veszélytől. A pszichológiai sematizmus mellett a vulgármarxista. antipszichológiai sematizmus is mélyen idegen a művészettől. A gazdag művészi társa37