Hegyi Béla: Latinovits. Legenda, valóság, emlékezet (Budapest, 1983)
Az előadóművész
kor a gyermeki vonást, a diszharmóniát, a türelmetlenkedő szubjektivitást egy rezzenésnyivel erősebben vitte be a megjelenített lírai személyiségbe.- Illik tehát életére, amit ön Adyval kapcsolatban kifejtett: Latinovits az a művész, „ki lehúzó, bénító szomorúságokat hordva magában, az emberi lét elintézetlen kérdéseivel megterhelten is szerette volna ébren tartani a meg nem alkudó, kemény, büszke dacot; a mégis morálját, a Minden akaratát; szerette volna ébren tartani a gondolkodó, értelmes élet vágyát, igényét”. Aki saját sorsát, küldetését Ady és József Attila szavaival próbálta elmondani.- Nem sorsát, hanem világképét. Mert a világkép volt az, amely ilyen összetett volt, amelyben tiltakozás, hit s tehetetlenség bonyolultan vegyült. Az egyéni, személyes sors, a partikuláris lét nem szükségszerűen s főleg nem maradéktalanul tükrözője ennek. Abban sok a véletlenszerű. Művészekről szólva - úgy vélem — mindig indokolt különböztetni esetleges és lényegi én között. Ha valahol, hát Latinovits esetében fontos megtenni ezt a distinkciót. Fontos az egyértelmű kimondása annak, hogy az alkotásban megvalósuló én, a művész-én, s a hétköznapokban ott élő ember, a partikuláris én, mint nagy művészek esetében általában, nála sem azonos. A partikuláris ént döntő módon meghatározza a biologikum. Hogy az általam legjobban ismert íróéletet idézzem: meghatározta azt például Adynál a sorssá vált betegség, a szifilisz, s nem utolsósorban innen is eredőn a szétzilált, feldúlt, rossz idegrendszer, a szokássá vált alkoholszeretet, a narkotikumvágy. Nem véletlen, hogy Ady személyes, emberi közelségét még a legnagyobb rajongás is csak kínlódva bírta el. összeférhetetlennek vélték barátai. Csinszka emberségét, önfeláldozását azért is becsülöm, mert kitartott mellette. Hiszen összeveszett a költővel és éveken át nem beszélt vele még oly tisztelője is, mint például Földessy Gyula, Révész Béla avagy Bölöni. Nem hiába mondogatta később folyvást Hatvány: „Adyt a költőt szerettem, de lehetőleg kerülni igyekeztem Adyval, az emberrel való személyes találkozást.” Jogos egy művész esetében az ilyen szétválasztás. Hiszen nem 266