Heller Ágnes: A morál szociológiája vagy a szociológia morálja (Budapest, 1964)

A MORÁL SZOCIOLÓGIÁJA VAGY A SZOCIOLÓGIA MORÁLJA Heller Ágnes könyve nap­jaink burzsoá társadalomelmé­letének egyik igen érdekes és izgalmas jelenségével foglalko­zik, az amerikai társadalmi struktúrát bíráló, szubjektíve becsületes szociológusok elkép­zeléseivel. A burzsoá osztály alapon álló, tehát a rendsze­ren belül maradó gondolkodók, akik szükségképpen a legjobb esetben is csak antikapitalista utópizmusba torkollhatnak, ki­vétel nélkül egységesek abban a végkonklúzióban, hogy az amerikai életforma felületi csillogásai a viszonylagos jólét mellett megfosztotta az embe­rek tömegeit attól, hogy saját maguk intézzék sorsukat, meg­szüntette az erkölcsi választás lehetőségét, az emberi autonó­mia, a szabadság minimumát — vagyis az erkölcsi szféra tel­jes pusztulásához vezet. — Hel­ler tanulmánya izgalmasan, ol­vasmányosan számos irodalmi és szociológiai műből vett idé­zet segítségével elemzi, hogyan hatalmasodik el a „szervezett felelőtlenség” rendszere, amely mögött megbújhatnak az igazi felelősök, milyen alapon lesz magányossá és ugyanakkor mégis uniformizálttá az ame­rikaiak tömege — s párhuza­mosan meggyőzően mutatja be, hogyan jutnak helyes fel­ismerésekből kiindulva is, naiv, helytelen következteté­sekhez szociológusaik, hogyan válnak kifejezőivé, tükrözőivé és egyúttal bizonyítékaivá is a burzsoá ideológia csődjének. Heller Agnes GONDOLAT

Next