Heller Ágnes: A morál szociológiája vagy a szociológia morálja (Budapest, 1964)
Morális és normális
tudjuk, akkor megakadályozhatjuk, hogy a ráció fölé kerekedjen vagy olyan körülményeket teremthetünk, melyek között ez nem idéz elő embert romboló konfliktusokat. Az ember tehát bestia is. De ezt a bestialitást a világ váltja ki belőle •— hogy és miként az más kérdés —, s elvileg, tehát gyakorlatilag is, meg lehet fékezni benne a bestiát. A tudatos és nemtudatos kolliziója nem az emberiség örök végzete. Megvan a harmonikus ember megteremtésének lehetősége. A fasizmus — pszichológusaink hozzá teszik: az imperializmus is — beteggé teszi a társadalmat, arra épít, ami az emberben bestiális, s így a világ beteggé válik. Ahogy azonban — felismerve a baj okát — helyre lehet állítani az egyén pszichikumában a harmóniát, úgy vagy még inkább helyre lehet állítani az össztársadalom harmóniáját, meg lehet teremteni az „egészséges társadalmat;’. Kétségtelen, hogy mindezek a gondolkodók egy, Freud tanításában valóban szerepet játszó, mozzanathoz nyúlnak vissza. Freud valóban racionalisztikus törekvésekből indít. Csakhogy ő, elmélete ellentmondásait a racionalizmus síkján megoldani nem tudva, végső soron mégis irracionalista következtetésekhez jut. Így akkor, mikor az ödipusz-komplexumot eredendő bűnnek fogja fel, vagy mikor megalkotja totem és tabu mítoszát. Nos: a mai amerikai pszichológusok és szociológusok — éppen úgy, mint Thomas Mann vagy József Attila — elvetik ezeket az irracionalista következtetéseket. Miután mindezek az irracionalista következtetések a racionalista kiindulópontokból következnek, egyszerűen visszapergetik a szálat, s amennyiben az összefüggés evidens, az alapok közül is kidobnak néhányat. így dobják ki a libido középponti szerepének elméletét, az alapösztönöket, magát az ödipusz-komplexumot stb. Sokszor azonban addig mennek a mag racionalista értelmű megtisztításában, hogy a freudi racionalista kiindulópont végső soron elveszti sajátos, körülhatárolt, modem jellegét, megszűnik 100