Heller Ágnes: Portrévázlatok az etika történetéből (Budapest, 1976)
Kant etikái
KANT ETIKÁI Miért Kant etikái, miért nem etikája? A cím kétségtelenül magyarázatra szorul. Kant ugyan három etikát írt, mégis — immár több, mint százötven esztendeje — etikájáról szokás beszélni. Kantnak — legalábbis a kritikai korszaktól kezdve — változatlan filozófiai koncepciót tulajdonítanak, mintha A tiszta ész kritikája megírása óta nem lett volna többé fejlődő gondolkodó. Csak az utóbbi időben tették néhányan kérdésessé a „kész és változatlan” kanti rendszer koncepcióját — elsősorban a történetfilozófia szempontjából. Saner* és Weygand** ezen a téren valóban úttörő munkát végeztek. A történetfilozófiai gondolatok fejlődése meglehetősen kézenfekvő; talán ez is az oka annak, hogy régebben „kiutasították” ezeket a kritikai rendszerből, mintha a rendszeren kívüli, méghozzá „alkalmi” írásokról lenne szó. Weygand ezzel szemben ragyogóan mutatja ki a történetfilozófia helyét a kritikai rendszeren belül. Ha ezt az explikációt elfogadjuk — s a későbbiekben meg fogjuk magyarázni, miért fogadjuk el —, akkor ez újabb kérdést involvál: vajon a történetfilozófia átalakulása nem jelentette-e a kritikai rendszer két — korábban kidolgozott — diszciplínájának, az ismeretelméletnek és az etikának a módosulását is? Miután Kant Az ítélőerő bírálata után ismeretelméleti művet nem írt, itt efféle átalakításról nem beszélhetünk, még akkor sem, ha a késői művekben nem kevés olyan ismeretelméleti jellegű megállapítással találkozunk, melyek nóvumok A tiszta ész kritikájához képest, s olyanokkal is — habár kisebb számban —, melyek egyenesen ellentmondanak annak. Etikát azonban írt, az 1797-ben megjelent Erkölcsök metafizikáját, s ebben a műben kézzelfoghatóvá válnak azok az új mozzanatok, melyek a 80-as években megjelent első két etikához képest Kant gondolkodásában egyre több helyet foglalnak el. Az „eltolódások” éppen a Kant számára perdöntő problémáknál oly jelentősek, hogy joggal beszélhetünk egy * Saner, H.: Kants Weg vom Krieg zum Frieden. Pieper, München 1967. ** Weygand, K.: Kants Geschichtsphilosophie. Kölner Universitäts Verlag, 1964. 212