Hermann István: A szfinx rejtvénye. Tanulmánykötet (Budapest, 1973)
I. Mementók
magyar kultúra kiemelkedő teljesítménye, és ezáltal szocialista kultúránk hírnevét és tekintélyét világszerte erősíteni fogja. S ha e nagy jelentőségű mű kritikai elemzéssel feltárható hiányosságai között oly nagy súllyal eshet latba a hazai művészet kiválóságainak, főképpen József Attilának a mellőzése — ez különösképpen indokolható. Ugyanis ő, a kommunista költő lírájában jutott el nem egy helyen ahhoz, amit Lukács filozófiailag fogalmaz meg. Lukács arról beszél, hogy az esztétikum sajátossága mindenekelőtt a mindennapi életben, a közvetlen valóságban gyökerezik. Kifejti, hogy ezen az alapon az esztétikum sajátos szférát, egynemű közeget teremt. Kidolgozza a könyvben a művészetnek a vallás és a transzcendencia elleni harcát, és kimutatja: az igazi nagy művészet mindig az erkölcsi megtisztulás, a katarzis irányába mutat. S ezeknek a fejtegetéseknek szükségszerű költői paralelje József Attila megfogalmazása, aki költészetében ugyanezt vetíti elénk: „Megalkotom szerelmemet. . . /Égitesten a lábam: / elindulok az istenek / ellen — a szívem nem remeg — / könnyű, fehér ruhában. ” S ez a teljes egyezés az előbbiek ismeretében senkit sem lephet meg, s ennek következményeit és az ezen az alapon megnyíló új tudományos és — fűzzük hozzá — művészi lehetőségeket a jövőnek kell kiaknáznia. 1968 108