Hermann István: A szfinx rejtvénye. Tanulmánykötet (Budapest, 1973)

I. Mementók

magyar kultúra kiemelkedő teljesítménye, és ezáltal szocialista kul­túránk hírnevét és tekintélyét világszerte erősíteni fogja. S ha e nagy jelentőségű mű kritikai elemzéssel feltárható hiányosságai között oly nagy súllyal eshet latba a hazai művészet kiválóságainak, főképpen József Attilának a mellőzése — ez különösképpen indokolható. Ugyan­is ő, a kommunista költő lírájában jutott el nem egy helyen ahhoz, amit Lukács filozófiailag fogalmaz meg. Lukács arról beszél, hogy az esztétikum sajátossága mindenekelőtt a mindennapi életben, a köz­vetlen valóságban gyökerezik. Kifejti, hogy ezen az alapon az eszté­tikum sajátos szférát, egynemű közeget teremt. Kidolgozza a könyv­ben a művészetnek a vallás és a transzcendencia elleni harcát, és ki­mutatja: az igazi nagy művészet mindig az erkölcsi megtisztulás, a katarzis irányába mutat. S ezeknek a fejtegetéseknek szükségszerű költői paralelje József Attila megfogalmazása, aki költészetében ugyanezt vetíti elénk: „Megalkotom szerelmemet. . . /Égitesten a lábam: / elindulok az istenek / ellen — a szívem nem remeg — / könnyű, fehér ruhában. ” S ez a teljes egyezés az előbbiek ismeretében senkit sem lephet meg, s ennek következményeit és az ezen az alapon megnyíló új tu­dományos és — fűzzük hozzá — művészi lehetőségeket a jövőnek kell kiaknáznia. 1968 108

Next