Hermann István: A szfinx rejtvénye. Tanulmánykötet (Budapest, 1973)
IV. A kultúra totalitása
A KÜLSŐ FORMA Az az ismert és igen sokszor ismételt tétel, mely szerint a tartalom határozza meg a formát, nem pedig fordítva, természetesen a külső formára is vonatkozik. Ezen a területen elsősorban arra kell felhívni a figyelmet, hogy maga a belső forma is tagozott. Az tehát, hogy a leírást mikor váltja fel dialógus, hogy mikor van belső monológ és az mennyit tár fel a múltból, illetve a jelenből mind a belső forma kérdései. Bizonyos azonban, hogy maga a kompozíció is rétegezett, és az egyes részek, nagyobb metszetek maguk is bensőleg komponáltak. Ha pl. Leonardo da Vinci „Utolsó vacsorá”-jának szimmetrikus elrendezését és az apostolok hármas csoportra tagolását elemezzük, és kimutatjuk, hogy ezek a tagozódások annak köszönhetők, hogy Krisztus egész más módon tekinti át a világot, mint a különböző csoportok, akkor még mindig feladat marad az egyes csoportok belső kompozíciójának leírása a külső forma tehát a nagy kompozicionális egységek benső tagozódását is magába foglalja. Érthető, hogy ez a benső tagozódás csak abban az esetben lehet művészi, ha a kompozíció egészének a szolgálatában áll. Ha nem töri meg a belső formát, hanem támogatja azt. A továbbiakban a külső formához szokták számítani mindazokat az elemeket, amelyek jellegzetes módon nyelviek, vagyis a formanyelv egész tárházát. A formanyelv semmilyen művészetben nem közönyös kérdés. A formanyelv mindenekelőtt nagymértékben simul a típusokhoz, s ebben az értelemben a nyelvi egyénítésről beszélhetünk. S ez vonatkozik még olyan lírai alkotásokra is, melyekben nem típusok, hanem egy-egy réteg reprezentánsai szólalnak meg, mint pl. József Attila „Áradat ”-ában. A nyelvi egyénítés, illetve ezen egyénítések egymásnak megfelelése és kontrasztja, tehát ezen egyénítések dialektikája olyan külső formai elem, mely közvetlenül a típusok és a cselekményváz kapcsolatából adódik. A kompozíció mint belső forma természetesen hat ezekre, amennyiben a kompozíció osztja el a típusok megnyilatkozási lehetőségeit, azonban itt mégis sokkal mélyebb kapcsolat van egyszerűen a típus és a nyelv között, mint a kompozíció és a nyelv között. Látszólag természetesen az ilyen külső formai elemeknek a típusokkal való kapcsolata főként az irodalommal és azon belül az epikával és a drámával illusztrálható. 386