Hermann István: A szfinx rejtvénye. Tanulmánykötet (Budapest, 1973)
IV. A kultúra totalitása
a gyakorlat, mely különösen lírai versek esetében egy-egy hasonlat vagy kép kiemelésével igyekszik a lényeget bemutatni. Nem a képek önmagukban, hanem a képek összefüggése, egymásra épülése fejezi ki a lényeget. S ennek a lényegnek a megközelítése főként úgy történik, hogy az egymásra halmozódó képek egyre mélyebben és mélyebben fogják át a jelenség lényegét. Példa erre József Attila „Nyár” című költeménye, ahol a nyári kép viharral terhességét fokról fokra közelíti meg a költő, hogy végül eljusson az utolsó képhez: „Ily gyorsan betelik nyaram! Ördögszekéren jár a szél — csattan a menny, és megvillan, elvtársaim: a kaszaél.” Az utolsó kép kifejező ereje azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a képek megelőző sorozatának egymásra épülése nélkül a művészi alkotás ugyanolyan teljes volna, az utolsó kép minden funkciója ugyanúgy kibontakozna, mint ahogy a valóságban kibontakozik. A lírában tehát főként a képrendszer és a képrendszerrel összefüggésben a ritmika, valamint a melódia fejezi ki a lényeget. Önmagában azonban minden kép és minden ritmikai megoldás stb. pusztán a jelenség szintjén marad. Ha például Petőfi „Egy gondolat bánt engemet” c. versét azon az alapon elemezzük, hogy az általában jambikus ritmusú versbe egy anapesztust iktat a költő, ami a pillanatnyi hangulat izgatott, rapszodikus jellegének megfelel, rá kell jönnünk, hogy nem tekinthetünk el az egész vers gondolati és képi megoldásaitól, mert önmagában a jambus hirtelen felváltása anapesztussal magában a versben is pusztán jelenségszerű. Ahogyan a lírában a képrendszer, a képzőművészetben a termékeny pillanat fellelése és megragadása a tulajdonképpeni lényeg hordozója, úgy az epikai és drámai műfajokban főként a szellemi arculatok egymáshoz való viszonya jelenti ugyanezt. Ezek megrajzolása a műalkotáson belül a legváltozatosabb formaeszközök felhasználását tételezi fel, és tartalom és forma itt is elválaszthatatlannak bizonyul egymástól. Vitathatatlan azonban, hogy e műfajokban általában a szellemi arculatok megnyilvánult vagy csupán lappangó, viszont a művész tudatában meglevő rajza jelenti azt a lényeges 397