Hermann István: A szfinx rejtvénye. Tanulmánykötet (Budapest, 1973)
I. Mementók
„Szimbolikus tény, hogy az első halott, akit a győzedelmes proletariátus saját halottjának tekint, a legnagyobb magyar tudós. Szimbolikus azért, mert az a küzdelem, amelyet a proletariátus folytatott, a tudomány jegyében indult. Tudjuk, hogy Eötvös nem volt politikus, az ő élete a tudományos zseni élete volt, ki, nem tekintve egyéni érvényesülését, osztályérdeket, csak a tudománynak élt, csak a tudományért küzdött és dolgozott. Végtelen fájdalommal és szomorúsággal tölt el bennünket az a tudat, hogy az új állam küszöbén nélkülöznünk kell Eötvös lángeszét és munkáját. A világproletariátus zászlaját hajtjuk meg a tudomány előtt, midőn Eötvös Lorándot, a proletárállam első halottját búcsúztatjuk.” Amikor a túlerő megfojtotta az első magyar proletárállam nagy humanista kísérleteit, az előbb közoktatásügyi népbiztos, később politikai biztosként harcoló katona: Lukács György, az illegális kommunista munka egyik legjobb szervezője lett. Később, mikor már a rendőrkopók nyomában voltak, a Párt utasítására Bécsbe, majd Berlinbe emigrált. Még Bécsbenismerkedik meg József Attilával, akinek szellemi útjára jelentékeny hatással voltak Lukáccsal folytatott beszélgetései. József Attila így írt erről 1926-ban nővérének, József Jolánnak: „Lesznai Anna, Balázs Béla és Lukács György igen nagy költőnek tartanak. Különösen az utóbbi, mint az első világirodalmi — nem kozmopolita — kvalitásokkal rendelkező proletár-lírikust”. S ettől az időtől kezdve Lukács György komoly pártmunkát végez előbb a magyar pártban, majd a német pártban és az Internacionáléban egészen 1933-ig, amikor Hitler uralomra jutásakor Berlinből Moszkvába megy. Moszkvában a Marx — Engels — Lenin Intézet munkatársa, s jelentős tényezőjévé válik a szovjet kritikai életnek. Tanulmányai és könyvei jelennek meg, melyekben a marxista esztétikát dolgozza ki. Munkatársa lesz az ekkor induló és Moszkvában megjelenő „Új Hang” c. folyóiratnak, s állandóan éber figyelemmel kíséri a magyar szellemi s különösen a magyar irodalmi élet problémáit. Ha valaki végiglapozza Lukács műveit, azt látja, hogy ezek a művek jelentős részben a világirodalom és a világfilozófia történetének középponti kérdéseivel foglalkoznak. így van ez akkor, amikor Marx és Engels útmutatásai nyomán kiemeli Balzac életművének legfőbb értékeit, amikor Stendhal és Zola működését elemzi tüzetesen, így van ez akkor is, amikor Goethéről, elsősorban a Faustról,