Hermann Zsuzsanna: Cesare Borgia (Budapest, 1969)
I. Az apa
A pápai trónra lépve, III. Calixtus valóban nagy buzgalommal látott hozzá a török elleni harc megszervezéséhez. Legátusokat küldött az uralkodókhoz, szerzetesek raját indította útnak a népek közötti agitációra. Európai összefogás, természetesen, nem támadt nyomukban; a keresztes hadjáratok fölött végérvényesen eljárt már az idő. Mégis, jelentős győzelem született: 1456-ban Hunyadi János serege Nándorfehérvárnál visszaverte a törökök támadását, és ezzel évtizedekre megállította előrenyomulásukat. Nem a pápai diplomácia és ennek nyomán a keresztény népek összefogása vívta ki e győzelmet, de bizonyos része mégis volt benne III. Calixtus propagandájának, mindenekelőtt a Magyarországra irányított Kapisztrán János lelkesedésének. Lényegesen több lehetőség nyílott Rómában III. Calixtus szervezőképességének kamatoztatására. A pápák és a római nép életét hosszú idők óta két nagy család szüntelen ellenségeskedése keserítette meg; a Colonnák és az Orsinik vég nélküli háborúskodása folytonosan veszélyeztette mind a város békéjét, mind az egyházfők hatalmát. Ezzel a rémmel minden pápának szembe kellett néznie; energiájuk nagy részét kötötte le az az igyekezetük, hogy a két párt között éviekéivé, hol az egyikre, hol a másikra támaszkodva, egyensúlyban tartsák az ellenséges erőket, megfékezzék a harcias indulatokat. Még ha ideig-óráig sikerült is ez, mihelyt egy-egy pápa végleg lezárta szemét, elemi erővel robbantak ki a lefojtott indulatok, és az új egyházfőnek sok idejébe és nehéz munkájába tellett, amíg a nyugalmat valamelyest helyreállította. így történt V. Miklós halála után is: a Colonnák és az Orsinik ismét egymás torkának ugrottak. III. Calixtus viszonylag gyorsan lecsendesítette őket, helyreállította a békét és nyugalmat, s mindezt úgy, hogy egyik család megnyerésére sem 51