Hernádi Miklós: A közhely természetrajza (Budapest, 1973)
Szóművészet és mindennapiság
A kor, a személyiség stb. éppúgy benne van a jelsorban, mint az, ami kimaradt belőle, és hallgatólagosan játszik bele. Az első részletben baljós sejtetés, a másodikban sokatmondó kevesetmondás (harmadik), a következőben „modern” gondolatszaltó, az utolsóban pedig mesteri, tömör hasonlat sietteti az ősöreg téma célbaérését. A múlandóság gondolata - láthatjukkoronként-költőnként más kifejezésmódot indukál, de ami időtlen és közös a négy részletben, az a kifejezés ökonómiája, szembetűnő különbözése a köznyelv-közgondolkodás mozgásától. Ebben rokon az összes nagy költő; ezért közelebbi rokona pl. Ady Shakespeare-nek, mint a vele kortárs Szabolcska Mihálynak. A redundancia visszametszésének legfeltűnőbb példája a kihagyás. Hamlet atyjának szelleme megkérdi: „Ha szeretted édes atyádat valaha —”, mire Hamlet: „Ó, Isten!” *- vagyis a tulajdonképpeni válasz-információ helyett verbalizálhatatlan érzelmeinek mákszemnyi töredékét foglalja feleletébe. (Egy-egy bachi szünet magasztosabban „szólhat” az emberi lélekről, mint maga a zenei anyag.) A kihagyás esztétikai értéke természetesen a megszólalás oppozíciójában lehet csak valós. Az időközönkénti kihagyás nem más, mint „az ihlet differenciálatlan, átélt hallgatása, melyet utóbb a beszéd, a szó tesz sajátossá”. (Sartre.) A költői ambivalencia is jól szemlélteti a visszametszett redundancia elvét. Redundanciáról ad hírt, hiszen a második (harmadik stb.) jelentés a hírérték szemszögéből fölösleges, viszont a kettő-helyett-egyetlen hangalak: visszametszés eredménye. Az esztétikai kielégülést az azonosság-nem-azonosság feszültsége adja, hiszen sem egyik jelentésével, sem másik jelentésével nem azonos a kétértelmű közlés, mégis azonos mindkettővel, mert mindkettőt felidézi. „Csak az olvassa versemet” - József Attila megindító versének első sora alapján eldönthetetlen, kijelentő módban vagy óhajtó módban áll-e az ige; vagyis panasz csendül-e ki a versből (hogy ti. milyen szűk a költő ismerőinek köre), vagy végrendelkezés (hogy ti. más ne olvassa versét). 288