Horgas Béla - Lenvedel Júlia: Gyerekek között (Budapest, 1977)
Szereposztás
májában, nagyobb közösségekben is tevékeny, a világot értelemmel megragadó férfi képe lenne elavult? Remélhetőleg erről szó sincs. Az egyenjogúságért vívott harc téves és mindig zsákutcába fut, ha a nemek közötti különbségek feloldására törekszik, ha akár közvetve is a személyiség leszűkítését, elszegényedését eredményezi, ha nem a tágítás, a felemelés, a gazdagodás a célja. Jellemző például, hogy 1937-ben, a fasizmus terjeszkedése idején József Attila az ember belső tartományait féltve így fohászkodott: „... mi férfiak maradjunk és nők a nők — szabadok, kedvesek / s mind ember, mert ez egyre kevesebb...” Ma már inkább csak sajnálatra méltó az a harcos feminista hölgy, aki tüntetőén külsőségekben is nőietlen, aki előnytelenül öltözködik, fésülködik, darabosan mozog, aki csak a szellemi javak iránt érdeklődik — jelezvén ezzel ország-világ számára, hogy lám, ő nő létére is éppen olyan értékes ember, mint bármelyik férfi. S ugyanígy visszatetsző, legtöbbször valamilyen sérülést mutat, ha egy férfi túl puha, ha külső megjelenésével is hirdeti, hogy nem ragaszkodik nemiségéhez. A közhiedelem szerint a nem nőies nő: férfias — és fordítva, a férfiatlan férfi: nőies; pedig ez nincs így. A saját nemtől való távolodás nem jelenti a másik nemhez való közeledést. A gyerekek körében sem, hiszen a „fiús” kislányok vagy a „lányos” fiúk nem fiúsak vagy lányosak, csak zavarban vannak önmagukkal, és zavaruk arra utal, hogy környezetük nem — vagy nem jól — segített nekik a nemükkel való azonosulásban. A gyerekeket születésekor valamilyen kész családi helyzet, szereposztás fogadja, amelyik általában azt sem hagyja figyelmen kívül, hogy fiú vagy lány az új jövevény. Nem is lenne jó, ha közömbösek lennének ezzel a családtagok, csakhogy nem olyan ritka, amikor az újszülött csalódást okoz — hiszen hónapokig más gyereket vártak, a tervek nem váltak valóra. Érthető persze, hogy ahol már két fiú van a családban, ott kislányt szeretnének, vagy éppen megfordítva: a lányok mellé fiút. De van úgy, hogy az első, esetleg egyetlen gyereknél is makacsul ragaszkodnak egyik vagy 97