Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fények a sötétség századaiban
emelés megkönnyítésére. A mozsár hátsó elvékonyodó részébe tömték a lőport, lefojtották, a széles csőbe kőgolyót gördítettek, faékkel rögzítették. Ilyen külső gyűrűkkel vagy feltekercselt dróttal ma is készülnek ágyúcsövek és nagy kémiai szintézisre szolgáló reaktorcsövek. A „drótágyú”-t az angol Armstrong a XIX. században kezdte gyártani, technológiájának eredete azonban — látjuk — a XV. századba nyúlik vissza. A középkorban húzással drótot is készítettek. Ez lényegében úgy történik, hogy elvékonyodó vaspálca végét vékonyabb lyukon átdugják, a pálca végét nagy erővel húzzák, s így a pálca dróttá nyúlik. A dróthúzás mechanizálását szellemesen oldották meg. Biringuccio 1540-ben megjelent könyve minden bizonnyal a középkori dróthúzást mutatja. Vízikerék tengelyén levő könyökhöz vízszintes rúd csatlakozik, végén erős fogóval. A dróthúzó munkás hintán ül. Előrelendíti magát, a fogóval elkapja a húzónyíláson átnyúlt drótvéget. A vízikerék elforgatja a könyököt, nagy erővel húzza a fogót; így lesz a drót. Közben a munkás hátralendül. Ekkor elengedi a fogót, a hinta visszalendíti, s előrelendülve újból elkapja a drót tövét. így folytatódik a rendkívül fárasztó és igen veszélyes munka, de — ez kétségtelen — sokkal egyszerűbben lehet a drótot így készíteni, mint kalapálással. A középkor még nem igényelte a gépet, sőt azt az ipari munka ellenségének tekintették. 1397-ben a kölni gombostűkészítők megtiltották egy szerkezet felhasználását, amellyel vékony drót végére nyomással gombot lehet alakítani. A gombostűkészítő legények s a céhek érdekét védték azzal, hogy a gépi készítést megtiltották. Óriásmozsár a bécsi Arzenálban 96