Jastrow, Robert: Vörös óriások és fehér törpék. A csillagok keletkezésétől az élet kialakulásáig (Budapest, 1976)

ROBERT JASTROW VÖRÖS ÓRIÁSOK ÉS FEHÉR TÖRPÉK MÁSODIK KIADÁS A könyv egy nagysikerű televízió­sorozat összefoglalása. Szerzője hí­res magfizikus, a Columbia Egye­tem tanára, a NASA Goddard Inté­zetének igazgatója. Az atomok és elemek felépítésének tárgyalása után ismerteti a csillagokban le­játszódó folyamatokat, végigvezeti olvasóját a csillagok élettörténe­tén, felsorol néhány kozmológiai elméletet. A Holdra szállások, a Mars- és Venus-rakéták nyújtotta új ismeretek fényében elemez né­hány Naprendszer keletkezési el­méletet. A könyv következő feje­zetei a Földről: koráról, fejlődés­­történetéről szólnak. Jelentős he­lyet kap az ember evolúciójának tárgyalása. Jastrow a Darwin-elmé­­lettől eljut a DNS és szerepe ma­gyarázatáig. A mű sokféle- téma­kört ölel fel, ezeket azonban egy alapelv fűzi egybe, amely mindvé­gig érvényesül: a világegyetem egységes volta. Ennek bizonyításá­ra a szerző mindig tapasztalati té­nyeket, kísérleti eredményeket használ fel, elsősorban azokat, amelyeket mint az amerikai űrku­tatás vezető szakembere, munkája során közvetlenül tapasztalt. A szöveget érdekes és értékes kép­anyag egészíti ki. A könyv élveze­tes olvasmány a csillagászat iránt érdeklődő, nem szakemberek szá­mára is.

Next