Jimenez, Antonio Nuñez: Kuba földrajza (Budapest, 1966)
I. Kuba természeti földrajza
KUBA ÉGHAJLATA-K-uba a Ráktérítő közelében, az északi szélesség 20°-ától a 23°-áig terül el, helyenként ezeket a határokat is túllépve. Hossza kb. a nyugati hosszúság 75°-ától a 85°-áig terjed. Érdekes ellentét figyelhető meg Kuba szigetén a termékeny körzetek és művelésre alkalmatlan szavannák között. Figyelembe veendő, hogy Kuba ugyanazon a földrajzi szélességi fokokon (északi szélesség 20. és 23. foka között) fekszik, mint Földünk hatalmas sivatagjai (pl. a Szahara vagy az Arábiái sivatag). Kuba így az ún. trópusi (intertropikális) zónában fekszik (a régi elnevezés, illetve osztályozás szerint forró égöv), ahol általában a hőmérsékleti értékek a legmagasabbak. Kuba éghajlatát enyhíti az a tény, hogy a szigetet majdnem minden oldalról az északegyenlítői meleg tengeráramlás egyik ága, az ún. kubai visszaáramlás veszi körül, amely a Bahama-szigeti öreg csatorna közelében (Canal Viejo de Bahamas) válik szét és Kuba északi partjai mentén halad nyugati irányban. San Antonio-fok magasságában irányt változtat és Kuba déli partjai mentén halad tovább, majd eléri Haiti déli partvidékét, ahol megszűnik. A kubai visszaáramlás termikus (hő) hatását még erősíti két más, az előbbihez hasonló természetű, de a kubai visszaáramlással ellentétes irányú tengeri áramlás. Az egyik az észak-, a másik a dél-egyenlítői áramlás. Ez utóbbi, miután áthaladt az Egyenlítőn, Granada-sziget szomszédságában behatol a Karib-tenger térségébe. Mindkét áramlás átszeli a Karibtengert, majd a Yucatán csatornán át a Mexikói-öbölbe jutnak. Az áramlások keveredéséből keletkezik a már említett Golf-áramlás. Kuba forró égövi, vagyis intertropikális földrajzi helyzete és tengeráramlatainak hatása eleve meghatározzák a kubai tél jellegzetes 61