Kalina, Ján L.: A kabaré világa (Budapest, 1968)
A nevető Budapest
legjobbak közül Kiss Manyi és Mezey Mária, akiket az utóbbi időben már nem látni a kabaré színpadán - valamennyi erőteljes komikai tehetség. Ismét vannak nagy sanzonénekesnők, elsősorban Sennyey Vera, akinek kiválását még ma is érzi a közönség, a ritkán hallható Neményi Lili, a groteszk komikai és mimikái képességével egyedülálló Psota Irén, aki a dráma komoly hangnemét gáttalan komédiázás hangnemével váltogatja, amikor komikus sanzont énekelve megjelenik a pódiumon (utánozhatatlanul abban, ahogy önmagát is nevetségessé teszi), Mikes Lilla, és egy kristályosán csillogó jelenség: Zsolnay Hédy. Az iskola, amelyet képvisel, már nem a legmodernebb, ha a modern nyugati sanzon legújabb stílusváltozataira gondolunk, de bravúrosan kezeli hajlékony, érces csengésű, jellegzetes hangját. A szükségesnek megfelelően halkítja, mig csak gyengéd suttogássá nem válik, hogy nyomban utána drámai crescendóban csattanjon fel. A kulturált hangot színészileg iskolázott, gazdag mimika egészíti ki. Abban, hogy a dal hangulatát vagy értelmét kezének játékával igyekszik jellegzetesebbé tenni, Juliette Grécóra emlékeztet. Előadásában újra életre kel a színpadon Villon, Ady és József Attila verse, a bűbájos régi népdal vagy a puskini cigányrománc. Zsolnay Hédy hivatott magyar tolmácsolója Edith Piaf tragikus sanzonjainak. A kabaré a felszabadulás előtt is mostohagyermeke volt az irodalmi kritikának és a sajtónak, a színikritikusok és a színháztörténészek is elhanyagolták. A nagy publicitású Színházi Élet minden számában bőven volt hely a pletyka, a „társasági élet”, „a zserbóban” rovatnak, hirdetéseknek, sportnak; a kabaréról legfeljebb a fizetett közleményeket adták le. Nagyon kevés kivétellel rangon alulinak tartották elemzően, behatóan foglalkozni a kabaré-műfajjal és az előadásokkal. Ez a helyzet sokáig a felszabadulás után sem változott lényegesen, elmaradt a kritikai támogatás és az elemző, segíteni akaró bírálat. A műsorokat tematikai egyensúlyra való törekvés jellemezte: egy adag üzemi, némi mezőgazdasági humor, egy rész az imperializmus ellen, a többi időt a szolgáltató vállalatokkal és maszek iparosokkal való foglalkozás töltötte ki. Mindez mechanikusan, mesterkélten ismétlődött, s csak lassan kapott helyet a nép hangján bíráló, politikai jellegű kabaré. A kabaré lelke és motorja mindig is a konferanszié volt, még a műfaj kialakulásának kezdetén is, amikor Nádas Sándor, Adorján László, Tarján Vilmos konferáltak. A klasszikus konferansziék, Nagy Endre és Békeffy László örökét Kellér Dezső vette át. Sajátságos egyéni humorral és állandóan jelenlevő finom öngúnnyal nemcsak megnevetteti a közönséget, hanem a hibák leleplezésével, kigúnyolásával és elítélésével, a pozitív segíteni akarás szellemét is felidézi. Fellépésével a kabaré kritikai fórumból művészi fórummá fejlődött. Kellér Dezső első kupléját Boross Géza adta elő Nagy Endre igazgatása alatt, a Terézkörúti Színpadon. A kis aktuális egyveleg tetszett a közönségnek, „de szerencsés indulásomat - írta a szerző - nem annyira a dalocska sikerének, mint inkább annak köszönhettem, 197 hogy az akkori »kuplékirály«, a termékeny, de nagyon elfoglalt Harmath Imre mindig