Kamarás István - Varga Csaba (szerk.): A szerelemről - komolyan. Tanulmányok (Budapest, 1985)
Miért a szerelem?
tulajdonságaira mondunk igent, hanem rá, mint az emberi nem képviselőjére, a benne felfedezett, megtestesült és benne megszeretett emberi lényre. A szerelem eksztázisa nyilvánvalóan abból a rajongásból fakad, melyet egyetlen lény ébreszt az ember iránt, fölemelve ezzel saját öntudatunkat is. Éluard írja: Szeretni téged oly nagy ének Kigyújt az éjben életemnél Egy másabb világot szeretlek S ez visszaad az embereknek. Éluard-nak igaza van. A szerelem mint abszolút kötelék egyetlen másik emberrel felszabadítja, de legalábbis megnyitja az utakat mások felé is. Annak az egyetlen, láthatatlan falnak a leomlása, mely a szerelemben bekövetkezik, minden emberek közötti fal áthatolásának reményét ébreszti fel bennünk. így több vonatkozásban is túlmutat a partikularitáson. Létezésének, létrejöttének puszta tényével is, hiszen egy történelmileg kiküzdött képesség lobban fel benne, annak bizonysága, hogy, Marx kifejezésével, az ember „legegyénibb létezésében mennyire közösségi egyúttal”. De a szerelem nemcsak létében, elvontan mutat túl a partikularitáson, hanem konkrétan, minden valóságos szerelmi szenvedélyben újfajta viszony rejlik a természethez és az emberi nemhez is. A természethez, amennyiben a szerelemben az embernek „a természethez való viszonya közvetlenül az emberhez való viszonya”. S így az önmagában értelem és szépség nélküli anyag számunkra való értelme és szépsége a szó legszorosabb értelmében a szeretett ember testében testesül meg. Ezért következhet be a költői csoda József Attila Ódájában: az emberi organizmus tisztán természeti elemeinek és folyamatainak minden oldalú átemberiesítése s ezzel a szép szintjére történő fölemelése. S ugyancsak ezért írhatja le Illyés Gyula ezeket a sorokat: Mégiscsak a világot, a teljes földgolyót becézte tenyerem fiatal testeden, mégiscsak a teremtést. A szerelemnek mint természeti viszonynak mély humanizáltsága vagy hegeli kifejezéssel „átszellemültsége” jut kifejezésre egyik sajátos vonásában: a gyöngédségben, amely különleges élethelyze-212