Kardos Pál: Babits Mihály (1972) - Nagy magyar írók (Budapest, 1972)
Második rész
Babitsról és kötetéről. (Hogy miért ír József Attila is, Sárközi is 1930 januárjában arról a verskötetről, amelyet Illyés már 1928 decemberében ismertetett, annak az egyszerű magyarázata az, hogy 1928-ban a kötet nem külön jelent meg, hanem a Versek, 1902-1928 című gyűjteményes kötet részeként, viszont 1929 végén az Athenaeum önálló kötetként is kiadta.) József A ttila Egy költőre című verse Az ügy a Nyugat és Babits részéről mindenesetre lezárult a január 16-i méltatással és a február 1-i glosszával. József Attila azonban folytatta a harcot. A Kortárs című folyóiratban április 27-én megjelent Egy költőre című verse - félreismerhetetlenül - Babits ellen. A költemény sokkal ismertebb, semhogy idézni kellene, s erről az újabb támadásról már nehéz lenne elmondani, hogy nem az ember, hanem a mű ellen szól. Viszont itt (és a vers későbbi, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötetben megjelenő változatában még inkább) élesen kirajzolódnak azok az elvi és világnézeti ellentétek, amelyek József Attilát Babitstól elválasztják: a lírai költemény tárgyilagosabb a „tárgyi kritikai tanulmánynál”. Ha József Attila - bármily áttételesen és bármily sértő gúnnyal - azt veti Babits szemére, hogy elítéli az osztályharcos irodalmat, és hogy egyezkedni próbál azokkal az ultra-konzervatív irodalmi fórumokkal, amelyek valamikor őt magát és a Nyugatot sem akarták elismerni, akkor lényegileg igazat mond. Hogy azonban Babits ezért a téves állásfoglalásért, amelyre túlfeszített erkölcsi idealizmusa vezette, és egyezkedő kísérleteiért, amelyekkel a magyar irodalom egységét vélte helyreállítani, megérdemelte-e azt a végletesen gúnyos gyűlölködést, amellyel a fiatal költőtársa reá támadt: erre a kérdésre határozott nemmel kell felelni. Nemcsak azért, mert később - mint köztudomású - József Attila maga is megbánta, hogy ennyi szitkot szórt Babitsra, hanem mert éppen az elvi harcnak is megvan a maga genfi kódexe, amelyet ha megsértünk, inkább a magunk ügyének ártunk vele, mint az ellenségének. 415