Kiss Lajos - Németh István (szerk.): Szegedi kalauz (Szeged, 1957)

Népélet

telt. A nagy, lapos hajónak még csak macskája sincsen, s ha a kormányra nem vigyáz az ember, könnyen baj eshet. A víz kitudhatatlan... a csáklyák vékony nyele meghajlik, a legények rá­dőlve nyomják el a parttól a hajót. A kormá­nyos a vállát veti a rúdnak, két ember pedig a hosszú, kétkezi evezőkre kap a hajó orrában . . . Készül a szegedi halászlé . . . (Siflis felt-.) Még töreti egy kicsit a rúddal a vállát, mely után midőn egészen vízfolyás irányában feküdne a bárka, megáll munkájában és a többinek is ugyanezt rendeli, mondván:- Huja! . . .« (Tömörkény: Megy a hajó lefelé) A Tisza változatos élete már a múlté, csak a halászat és homokhordás emlékeztet a régi időkre. Némi roman­tikát a Boszorkánysziget jelent, mely a boszorkányége­­lésről nevezetes és Dankó Pista nótája révén országszer­te ismeretes. >\ .. Vigyázz pajtás, jól vigyázz a szívedre Ne menj, ne menj a Boszorkányszigetre. Oda jár a szegedi lány, valahány, Ott ragad rá a boszorkány tudomány. ..« (Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány.) 34

Next