Kiss Lajos - Németh István (szerk.): Szegedi kalauz (Szeged, 1957)
Szeged és a színház
Szeged és a színház A magyar színjátszás történetében előkelő helyet foglal el városunk színházi élete. Európai viszonylatban az elmúlt évtizedek alatt az itt megrendezett Szabadiéri Jálékok tették ismertté Szeged nevét, jóllehet Szeged színházi kultúrája sokkal régibb keletű. 1719-ben III. Károly szabadalom levelében már engedélyt adott helyi színház felépítésére, ami bizonyítja, hogy a város lakossága két évszázaddal ezelőtt is tantijeiét adta művészi igényeinek. A városi színjátszás gyökerei az iskoladrámák korába nyúlnak vissza. Az úttörők közül Péchv Domokos és Deményi László neve érdemel említést. 1736-ban épült fel az első színház, erről azonban pontos adataink nincsenek. II. József németesítő törekvéseit támogatta volna a Szegeden megjelent német színtársulat is. melynek működése azonban a városi tanács ellenállásán hiúsult meg. Thalia szegedi bölcsőjét Kelemen László, a magyar színjátszás első pacsirtája ringatta. Szomorú korszak volt ez, amikor nem lehetett még magyar színjátszásról beszélni abban az országban, ahol az anyanyelvnek kóbor életet kellett élnie saját hazájában, s magyar pénzen épült színházakban a magyarnak kellett bért fizetni, hogy saját népe előtt szólhasson. Az 1800-ban épített városházán előadólerem jutott a színjátszóknak is. •>. . . a Theálrumnak a felállításában a főcél, hogy abban a magyar nemzeti nyelv tökéletesítése által az erkölcsi és polgári boldogság előmozdítása lehetőképpen eszközöltessen... s a Magyar Játszó Társaságnak más nyelven játszókkal szemben elsősége lészen a játékra.« (Az 1800-as tanácsi szerződés 8. pontja.) Színészi és drámaírói pályájához az első ösztönzéseket á mi városunk adta az itt diákoskodó Katona Józsefnek. Szegeden aratta első nagy sikered Benke József, a nagy magyar tragikus színésznő Jókainé, Lahorfalvy Benke Róza édesapja, aki mindig meleg szavakkal emlékezett meg a város lakosságának vendégszeretetéről. A későbbiekben is a legnagyobb magyar színjátszó társulatok és színészek fordultak meg városunkban, mint Déryné, Egressy Gábor, Szerdahelyi József és mások. 47