Kittenberger Kálmán: Utolsó afrikai vadászatom. 2., változatlan kiadás (Budapest, 1971)
KITTENBERGER KÁLMÁN UTOLSÓ AFRIKAI VADÁSZATOM 2. változatúm kiadás A „titokzatos” és „sötét” Afrika fogalmát lassanként száműzzük gondolatvilágunkból, s helyét a „megváltozott” Afrika képe foglalja el. A mintegy 25 évvel ezelőtti kiadásban ez a könyv már „A megváltozott Afrika” címet viselte. Pedig amikor jeles afrika-vadászunk, Kittenberger Kálmán az utolsó afrikai elefántját meglőtte, akkor még éppen csak megkezdődött Afrika megváltozása. Sőt, épp az teszi a könyvet igazán érdekessé, - mi több: értékessé - számunkra, hogy a mai értelemben vett Afrikának azt az átmeneti időszakát tárja elénk, amikor a régi arculata már kezdett eltünedezni, de az új még nem alakult ki. Ez a változás - érdekes módon - a vadászatot sem kerülte ki. Azontúl, hogy már 1928-ban megszabták a vadásznak, hogy hány elefántot vagy egyéb védett vadat ejthet el - a vad viselkedése is megváltozott. Megtanulta felbecsülni a lőtávolságot, s csak azon kívül érezte magát biztonságban. Kittenberger talán az. első vadász volt, aki megfigyelte, hogy az elefánt csak a rezervátum határáig menekül, azon belül már biztonságban érzi magát. A teljesen védett vad - pl.