Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Budapest, 1959)
1880-1906
SZABOLCSRA MIHÁLY (1 8 61 — 1 9 3 0) Aránylag későn, harmincadik évében lép fel a genfi református teológiai főiskoláról hazaküldött verseivel, s a Fővárosi Lapokban 1891 januárban a szokástól eltérően egyszerre közölt négy verse azonnal országos feltűnést kelt, a legnagyobb várakozást ébreszti iránta. Az egykorú hivatalos irodalomnak Gyulai után legnagyobb tekintélye, Beöthy Zsolt tárcában köszönti őt, mint aki talán a magyar költészet régvárt új nagy költője lesz. Csakhamar megjelenő első verseskönyvétől kezdve sokáig meg is tudja őrizni országos népszerűségét. Szaporán sorjázó kötetei rendszerint több kiadásban látnak napvilágot, írótársai: különösen Gárdonyi, Endrődi, de Mikszáth, Kiss József, {Kozma Andor is nagyrabecsülik, egész költői iskola alakul a nyomában, a Petőfi- és Kisfaludy- Társaság, sőt idővel a szépírók elől meglehetősen elzárkózó Akadémia is tagjai közé választja, akadémiai jutalmat kap, 6 az iskolakönyvek kedvence, zeneszerzőink kapkodnak utána, némelyik dalát tízen is megzenésítik.1 Volt ugyan egy nyugtalan értelmiségi réteg, amely Vajdára, Reviczkyre, esetleg Kiss Józsefre esküdött s őt fölényesen kezelte, a Budapesti Szemle is kezdettől fogva fanyalogva írt róla, de egy negyedszázadon át a magyarság egy jelentős részének ő volt a költője. Felnőtt ember, kész egyéniség, mikor fellép. A debreceni ref. teológia nevelte s örökre kivéste alakját. Genfi és párizsi két esztendeje sem változtat rajta, mindvégig a 80-as évek kálvinista magyar teológusának szemével nézi a világot. Párizsi teológus korában írt híres verse, A Grand Caféban voltaképp már sejteti — persze csak a mi utólagos tekintetünk előtt — a pályáját irá-1 Papp Viktor cikke, Kisfaludy-Társaság Évlapjai, Űj Folyam, 1936. 250