Köpeczi Béla - Pók Lajos (szerk.): A huszadik század külföldi írói (Budapest, 1968)
E
korszakban. A hermetikusabb formákat kedvelő pályatársaknak kihívásul Lautréamont egy sorát veti oda verseimül: „A költészet célja a gyakorlati igazság.” Szenvedélyesen támadja azokat, akik minden bonyolult hasonlatot megértenek, s csak a legegyszerűbb szavakat nem akarják megérteni. Nem puszta fordulatról van szó: a szürrealista programban is meg volt az igény, hogy az írod. több legyen önmagánál. Panteizmusa kiteljesedik: a természettel való egység megvalósítása után kívánja az egységet az emberekkel, „Hogy a fényt alkotó testvéreinkkel éppoly Egyek legyetek mint moszattal zizge náddal” [A költ. célja a gyakorlati igazság], E. az alkalmi költ. goethei jelszavát vallja már ekkor, de hangsúlyozza, hogy „külső és belső alkalom összecsendülése” kell ahhoz, hogy az ilyen vers éppoly igaz legyen, „akár a szerelmes indulat a tavasz szülte virág s az építés öröme azért hogy meg ne haljunk”. Költ.-ének sajátos vonása erősödik ezzel: a szókincs romantikus dúsítása helyett egyszerű és megszokott szavaknak kíván új fényt adni. Már a kötetek címe is ezt a mozgást mutatja: a bonyolult után az egyszerűről akar beszélni. Ekkor jelenik meg a Poémes politiques (1948) [Politikai versek], Pouvoir tout dire (1951) [Mindent elmondani]. Új ars poeticának, költői kiáltványnak szánta ezeket a köteteket; az elsőhöz Aragon írt előszót. Irodalomszervezői munkásságát sem hagyta abba, utazó kedve sem hagyott alább: ezekben az években járt először a SZU-ban, 1949-ben pedig M. o.-on vett részt a Petőfi-centenáriumon. Illyés Gyula mutatta be a magyar közönségnek. Ennek az utazásnak emléke szép Petőfi-verse. József Attilát is ekkor ismerte meg, hozzá is fogott fordításához. Terveit nem valósíthatta meg: szívroham vitte el. A mai francia kritika szinte osztatlanul a 20. sz. legnagyobb költőjét látja benne. T. M.: Les Animaux et leurs Hommes, les Hommes et leurs Animaux (1920) [Az állatok és embereik, az emberek és állataik]; La Vie immediate (1932) [A közvetlen élet]; Le Livre ouvert, 1 -2. (1938- 41) [Nyílt könyv]; Poésie et Vérilé (1942) [Költ. és valóság]; Au rendez-vous állemand (1944) [A német találkán]; Poésie ininterrompue (1948) [Véget nem érő költemény, 1980’; Corps mémorable (1943) [Emlékezetes test]. Magyarul: A költészet a világ színe előtt (1946); Mindent elmondani (1954) vál. költny.; Vál. versei (1960). EMANUELLI, Enrico (Novara, 1909. 4. 17. - Milánó, 1957. 7.1.) olasz regényíró. Jelentős napilapok tudósítójaként bejárta a világot, tudósításait könyv alakban is kiadta. 1929 óta publikál. Legjobb reg.-e, a La settimana пега (1981) [A fekete hét], az egykor 01. o. megszállta Szomáliában játszódik, ahol a hajdani fasiszta hadsereg ma ültetvényesként élő tagjai ugyanazt a sötét terrort kényszerítik környezetükre, mint annak idején. E. ezzel a reg.-ével érzékletes képet ad a neokolonializmusról. EMI HSZIAO (Hsziao Szán] (Hunan tart., 1896. ?) kínai költő. Tanítóképzőt végzett, bekapcsolódott a kínai munkásmozgalomba. Hosszú éveket töltött külföldön, főleg a SZU-ban, csak 1939-ben tért végleg haza. A kínai forradalmat, a munkásosztály harcait megéneklő közéleti ihletésű költ.-e a forradalmi romantika jegyében fogant, szabad versei sokszor prózai ízűek. Műfordítóként Puskin és — MAJAKOVSZKIJ verseit tolmácsolta kínaiul. Népszerű életrajzot irt —MAO CE-TUNG-ról, akinek földije és iskolatársa volt: Mao Ce-tung tung-cse ti csing-sao-nien si-taj (1949) [Mao Ce-tung elvtárs gyermek- és ifjúkora], T. M.: Ho-ping-cse lu (1952) [A béke útja] költny.; Zsen-vu csi-nien (1954) [Emlékek emberekről] tan.; Hsziao Szán si-hszüan (1960) [Vál. költny.] EMMANUEL, Pierre [Noéi Mathieu] (Pau, 1916. 5. 3.) francia költő. Részt vett az Ellenállásban, neve ekkor vált ismertté. Kötetei, a Jour de colére (1942) [Harag napja], a Combats avec tes défenseurs (1942) [Csaták védelmezőiddel], a La liberté guide nos pás (1945) [A szabadság vezeti lépteinket] mozgósító erejű, elkötelezett költőt mutatnak. A Chansons du dé á coudre (1947) [A gyűszű dalai] egyes darabjai —ELUARD hatását bizonyítják. A felszabadulás után egy ideig kommunistákkal együtt szerkeszti a Les Etoiles c. hetilapot. 1947-től fokozódik az ellentmondás katolikus hite és a munkásmozgalom között; világképe pesszimisztikus lesz. Babel (1961) c. kötete a világtörténelem Victor Hugóra (Századok legendája) emlékeztető erőteljes, de pesszimista látomása. Korunk kérdéseit, a háborút, a technikát stb. a katolikus humanista álláspontjáról vizsgálja a Visage nuage (1955) [Felhőarc] és a Versant de Г ágé (1958) [Az évek lejtőjén] c. kötetében. Formája, verstechnikája a romantikusokéra emlékeztet. T. M.: Tombeau d’Orphée (1940) [Orfeusz sírja] költny.; Qui est cet hőmmé? (1947) [Ki ez az ember?] tan.; L’Ouvrier de la onziéme heure (1954) [A tizenegyedik óra munkása] tan.; Évangéliaire (1963) [Evangéliumi motívumok] költny. ENZENSBERGER, Hans Magnus (Kaufbeuren, 1929. 11. 11.) német költő és publicista. A „Gruppe 47” tagja. 1944-ben katonai szolgálatra hívták be. A háború után Hamburgban és Párizsban tanult Щ.-t. Élt Norv.-ban, Rómában. 1955-ben a stuttgarti rádiónál dolgozott. 1960-ban Frank-125