Köpeczi Béla (szerk.): A szocialista realizmus II. (Budapest, 1970)
1956-1965
szépség általános nemzeti szintjére emelte, Ady Endre lírai stílusforradalmának vívmányait, amelyek a magyar költői nyelvet végleg kiemelték a provinciális falusiasság korlátoltságából és alkalmassá tették a modern városi élet bonyolult érzelmeinek kifejezésére. Tartalmazza ez a líra a kapitalista embertelenséggel való szembeszállás és lázadás még nem proletárszocialista, hanem értelmiségi, kispolgári élményeit és tartalmait, és mindezekre az elemekre építi azt a pluszt, amit József Attila mindehhez önmagából, korából, a magyar munkásosztály és az üldözött kommunista párt harcaiból merítve hozzáadott, hogy megteremtse a magyar szocialista líra eladdig legfejlettebb formáját. József Attila költői eredetének ezt a jellegzetességét, a forradalmi polgári lírából és bizonyos fokig az avantgardista kísérletekből való származását azért szükséges hangsúlyozni, mert itt van a kulcsa annak, hogy megértsük későbbi tragikus összeütközését a proletárköltészet szektás irányzatával, azokkal, akik a munkásosztály költészetét, a szocialista lírát pusztán mint a politikai agitáció egyik válfaját és eszközét akarták felfogni és magyarázni, kiátkozva azokat a szocialista költőket, akikre az irodalmi szektarianizmusnak ezt a kényszerzubbonyát nem lehetett ráhúzni. József Attila 1925-ben Bécsben és 1926- ban Párizsban ismerkedett meg a marxizmus - latinizmussal, majd hazájába visszatérve, csatlakozott az illegális kommunista párthoz, tollát, zsenijét fenntartás nélkül a párt szolgálatába állította. József Attila elvégzett 387