Köpeczi Béla (szerk.): A szocialista realizmus II. (Budapest, 1970)

1956-1965

szépség általános nemzeti szintjére emelte, Ady Endre lírai stílusforradalmának vív­mányait, amelyek a magyar költői nyelvet végleg kiemelték a provinciális falusiasság korlátoltságából és alkalmassá tették a mo­dern városi élet bonyolult érzelmeinek kife­jezésére. Tartalmazza ez a líra a kapitalista embertelenséggel való szembeszállás és lázadás még nem proletárszocialista, hanem értelmiségi, kispolgári élményeit és tartal­mait, és mindezekre az elemekre építi azt a pluszt, amit József Attila mindehhez önma­gából, korából, a magyar munkásosztály és az üldözött kommunista párt harcaiból me­rítve hozzáadott, hogy megteremtse a ma­gyar szocialista líra eladdig legfejlettebb formáját. József Attila költői eredetének ezt a jellegzetességét, a forradalmi polgári lírá­ból és bizonyos fokig az avantgardista kísér­letekből való származását azért szükséges hangsúlyozni, mert itt van a kulcsa annak, hogy megértsük későbbi tragikus össze­ütközését a proletárköltészet szektás irány­zatával, azokkal, akik a munkásosztály köl­tészetét, a szocialista lírát pusztán mint a politikai agitáció egyik válfaját és eszközét akarták felfogni és magyarázni, kiátkozva azokat a szocialista költőket, akikre az iro­dalmi szektarianizmusnak ezt a kényszer­zubbonyát nem lehetett ráhúzni. József Attila 1925-ben Bécsben és 1926- ban Párizsban ismerkedett meg a marxizmus - latinizmussal, majd hazájába visszatérve, csatlakozott az illegális kommunista párthoz, tollát, zsenijét fenntartás nélkül a párt szol­gálatába állította. József Attila elvégzett 387

Next