Korein Andor: Szülőknek a családról (Budapest, 1969)
A nevelhetőség objektív és szubjektív feltételei
lényeg? A bizonyítvány? Ha becsületesen szembenézünk a problémával, be kell ismernünk, hogy a nyolc általános elvégzéséről Kispap is csak a bizonyítványt kapja meg, és nem a tényleges neveltségi szintet érte el. Való igaz: sokkal könnyebb fölmérni, fölbecsülni a hiányosságot, a távolságot, ami egy-egy gyermek neveltségi szintjét a normától elválasztja, mint megállapítani azt, hogy a Jung Tiborok, Ütő Lászlók, Péter Jenők és Kispap Andrások 10—11 évi iskolába járás után mégis mit szedtek föl, mit tanultak meg abból, amire tanítottuk őket. Ha egy gyermek ennyi év alatt, oly sok keserves munka árán sem szerzi meg az alapvető készségeket, ha nem tud tisztességesen írni, sem olvasni, és nem képes megtartani a fegyelem elemi szabályait, akkor beszélhetünk-e másról, mint kudarcról? Nem látszana-e megalkuvásnak vagy öncsalásnak, ha arra hivatkoznánk, amit mégis sikerült beléplántálnunk? Mégis megkísérlem annak bizonyítását, hogy például Kispap András, több mint tíz évi iskolába járás után, nem csupán a bizonyítványt kapta meg a nyolc általános osztály elvégzéséről. Kispap András kiváló eredményeket ért el az iskolai politechnikai foglalkozásokon. Munkakészségét még átlagon felülinek is minősíthetjük. Az általános iskolában tanult meg tornászni, sportolni. Mozgása ennek következtében ügyes, gyors. Szabálytudata, amely oly sok területen hiányzik, legalább a sport, a játék követelményeinek megfelel. Bármilyen fejletlenek is készségei, ismeretanyaga mégis nagyobb, mint amennyiről számot adni képes. Valamit mégiscsak megemésztett a tanultakból. Dolgozatát, amelyet a Légy jó mindhalálig című regény elolvasása után kellett írnia, igenis lemásolta egy új füzetbe, hogy valamivel kevesebb helyesírási hiba maradjon benne. Apja, anyja soha a nevét sem hallotta Móricz Zsig- 90 mondnak, és József Attilának sem, hacsak nem gyermekeiktől.