Kossa János: Nyelvünk fűszerszámai (Budapest, 1979)
Nyelvünkről általában
- jórészt éppen a kifejezett jövő időnek köszönhetőleg - ezek: Iparkodjunk. A század viselős, Születni fognak nagyszerű napok, Élet-halálnak vészes napjai. És milyen dacos bizonyosság hangzik ki József Attilának ebből a jövő időjéből: Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tani tani. Nagyszerű lehetőséget ad ez a többféle forma a váltogatásra is. József Attila finom érzékkel használja: Majd megöregszel, és bánni fogod, hogy bántasz - azt, amire büszke vagy ma. Ne gondoljuk azonban, hogy csak az irodalmi nyelvben szükséges ez az alak. Nélkülözhetetlen a közbeszédben is, mondjuk, ilyen esetben: Pali elment, Peti ma megy el, Jani holnap fog elmenni. A harmadik mondatban ugyanis a jelen idő - azon kívül, hogy ismétlés volna - nem elég kifejező, nem elég „jövős”. A fog erősebb nyomatékot, valami bizonyosságot, határozottságot ad az igének. Rájön ő erre; rájön ő majd erre; rá fog ő jönni erre - e három közül mindenképpen a legutóbbi a legerősebb, a legbizonyosabb. Ezt sem igen lehet határozottabban kifejezni: Megígérte, el is fog jönni. Igazi nyomatékot is ezzel adhatunk leginkább: Igenis, el fogsz menni! 59