Kuhn, Thomas S.: A tudományos forradalmak szerkezete - Társadalomtudományi Könyvtár (Budapest, 1984)
Az olvasó az utóbbi két évtized talán legtöbbek által olvasott, legnagyobb vitát kiváltott és a szűkebb szakterületén kívül is legismertebb tudományfilozófiai művét tartja a kezében. Már tanulmányok és könyvek sokasága foglalkozik Kuhn nézeteivel, melyek hatására új részterület, vagy inkább új határterület jött létre a szűkebben vett tudományfilozófia és tudománytörténet között: a tudományfejlődés-elmélet a maga folyamatosan növekvő, máris óriási szakirodalmával. A könyv második, 1970-es, utószóval bővített és némileg módosított kiadása már kifejezetten „hozzátartozik a műveltséghez” a természet- és társadalomtudósok körében - kötetünk ennek a kiadásnak a szövegét adja. Thomas Kuhn műve nem egyszerűen kibővítette a tudományfilozófia hagyományos vizsgálódási területét a „tudományos közösségek” és a „tudományos paradigmák” fogalmának bevezetésével, hanem alaposan fel is forgatta az e területen bevett, elfogadott nézeteket. GONDOLAT