Lukács György: Magyar irodalom - magyar kultúra. Válogatott tanulmányok (Budapest, 1970)
Magyar irodalom - magyar kultúra. Válogatott tanulmányok
érhető el, hogy a párthoz kapcsolódás a költőt mint költőt felfelé vigye, hogy a közösséggel a közös célért, a dolgozó nép legjobbjaival együttesen vívott harc éppen a legjobbat fejlessze ki a költőben: azt a magasfokú költői elhivatottságot és tudatosságot, amelyről itt már többször volt szó. A pártra támaszkodó, a pártban — Antaeusként — talajt találó pártköltőnek egészen mások a fejlődési lehetőségei, bár a problémák problémák maradnak, mint e típus első, a pártot akkor nélkülözni kénytelen pionírjainak. Nem véletlen, hogy ezek az elvi fejtegetések a Magyar Kommunista Párt József Attila-emlékünnepén hangzanak el. József Attilát mint költőt nem lehet megérteni a pártköltészet mivoltának komoly tisztázása nélkül. Ha mi, kommunisták, mint a magyar demokráciát véres komolysággal, megalkuvás nélkül követelő és építő párt József Attilát a magunkénak valljuk, úgy ezt két szempontból tehetjük és kell is tennünk. Egyrészt a mi mozgalmunk eddig elért csúcsa annak a nagy vonalnak, amelybe minden régi, a felszabadulást kereső mozgalom belefut; erről a csúcsról világosan látható, hogy mit akartak, hogy mit értek el Petőfi és Ady. — És József Attila, mint igazi költő, ennek a fejlődési vonalnak eddig utolsó jelentékeny örököse. De másrészt, közelebbi, speciálisabb értelemben is a miénk József Attila: mert azt szerette, amit mi szeretünk, azt gyűlölte, amit mi gyűlölünk, az fájt neki, ami nekünk fáj. A Horthyrendszer alatt szenvedő magyar munkásság, parasztság és haladó értelmiség legigazabb és legmélyebb érzései, legemelkedettebb vágyai kaptak hangot az ő verseiben. A mienk volt, amikor élt, a mienk marad halhatatlanságában is. 1945