Marcuse, Herbert: Ész és forradalom - Társadalomtudományi Könyvtár (Budapest, 1982)

HERBERT MARCUSE ÉSZ ÉS FORRADALOM Századunk egyik jelentős, ellentmondásos hatású gondolkodójának könyvét veszi kezébe az olvasó. Herbert Marcuse Hei­degger tanítványa volt, a 30-as években a marxizmus hatott rá, de azt elsősorban kul­­túrkritikaként értelmezte át. Egyik alapító tagja volt a két világháború közötti időszak jelentős filozófiai körének, az ún. „frank­furti iskolának”, amely a marxizáló törek­vések fontos műhelye volt a 30-as évekbeli Nyugat-Európában. Amerikai emigráció­jában Marcuse a pszichoanalízis fogalom­­készletével értelmezi a későkapitalista társadalmat, majd — a hatvanas években — radikális kritikusa a technikai civilizá­ciónak. Az újbaloldali mozgalmak fő ideo­lógusa, a konkrét gazdasági összefüggések elhanyagolása miatt azonban a marxizmus forradalmi tartalma elvont, utópikus taga­dássá válik nála. Az Ész és forradalom 1941-ben jelent meg. Az egész könyvet — még a látszólag elvont fejtegetéseket is — áthatja a fasizmus elleni elméleti, ideológiai harc pátosza. A „forradalmár” Hegelt kívánja rehabili­tálni Marcuse, s ezért átértelmezi mindazo­kat a mozzanatokat, amelyek a hegeli el­mélet későbbi, konzervatív interpretáció­ját alátámasztották. Ugyanez a törekvés hatja át akkor is, amikor a Hegel utáni korszak pozitivista társadalomelméletének legfontosabb tendenciáit ismerteti. A kötethez Almási Miklós írt a Marcuse­­jelenség ellentmondásosságát kritikusan elemző tanulmányt.

Next