Marosi Sándor - Sárfalvi Béla (szerk.): Európa 2. 2., átdolgozott kiadás (Budapest, 1980)
Dél-Európa országai - dr. Dudás Gyula: Jugoszlávia
függetlenségüket. A VIII. században Szlovénia a frank birodalom, a IX. században Szerbia ismét Bizánc, majd a XII. században Horvátország Magyarország részévé vált. A kényszerű elnyomásnak és az újabb hódítóknak ellenálló délszláv népek függetlenségüket ezután csak részlegesen és rövid időre tudták visszaállítani. Horvátország 1102—1918-ig (kivéve az 1848—-1867-es időszakaszt) Magyarország társországa, Szlovénia pedig 1280—1918-ig a Habsburg-monarchia része volt. A jugoszláv népek küzdelmének egyik legfényesebb időszaka a középkorban (XIV. sz.) Stepan Dusán szerb király nevéhez fűződik, aki kihasználva a hanyatló Bizánc gyengeségét, tekintélyes államot teremtett a Balkánon. Stepan Dusán halála után az egységében megbomlott államot újabb veszedelem, a török betörés fenyegette. A majdnem 80 évig tartó küzdelemben Szerbia végül is alulmaradt, s 1459-ben az előrenyomuló törökök zsákmánya lett. Hunyadi János győzelmei (Nis — 1443, Beograd — Nándorfehérvár 1456) csak késleltetni tudták a feltartóztathatatlan török előrenyomulást. A törökök meghódították Boszniát, Hercegovinát, Zetát (Crna Gora) és Horvátország K-i részét is. A török elnyomás nagyon súlyosan érintette Jugoszlávia akkori népeit. Nemcsak a fosztogatások és a nehéz harcok miatt vált sorsuk elviselhetetlenné, hanem a fiúgyermekek tömeges elhurcolása, az erőszakos asszimiláció következtében, a teljes beolvadás veszélyével is fenyegetett. A hősiesen ellenálló délszláv népek századokon át szervezték felkeléseiket. Az 1804-ben kitört felkelés, amelyet Kara Djordje a janicsárok ellen vezetett, Beograd (Belgrád) felszabadítását eredményezte. A kivívott szabadságot azonban néhány év múlva elvesztették, s azt MiloS Obrenovic herceg csak 1817-ben szerezte ismét vissza, autonómiát biztosítva Szerbiának, egyelőre még török fennhatóság alatt maradt fejedelemség formájában. Ez tekinthető a mai Jugoszlávia tulajdonképpeni bölcsőjének, magvának. Területe akkor a Morava folyó mellékére terjedt ki, és alig volt több 48 ezer km2-nél. A fejedelemség területén több városban 1867-ig török katonaság maradt. A teljes függetlenséget Szerbia a berlini kongresszus döntésével nyerte el (1878). Szerbia példáját követve, 1852-ben Montenegro (Crna Gora) is önálló fejedelemséggé vált. Még meg sem szűnt a török elnyomás, máris újabb hódító jelentkezett Jugoszlávia földjén. Az orosz—török felszabadító háború az Osztrák—Magyar Monarchia számára kedvező helyzetet teremtett ahhoz, hogy az 1815-ben osztrák koronagyarmattá vált Dalmácia és Magyarország között széles területi összefüggést teremtsen. Megszállta Boszniát és Hercegovinát. A megszállást 1908-ban végleges bekebelezés (annexió) követte. A XX. sz. elején Törökország még mindig a legnagyobb állam volt a Balkánfélszigeten. Albánia teljes egészében, Bulgária és Görögország jelentős területei, valamint a mai Jugoszláviához tartozó Macedónia, Kosovo-Metohija és Szandzsák (a Drina és a Morava között) is a török birodalom része volt. E területek felszabadítására hozta létre Szerbia, Montenegro, Bulgária és Görögország a Balkáni Szövetséget, amely az 1912—13. évi balkáni háborúkban Törökországot visszavonulásra kényszerítette. Ezzel véget ért a több mint 500 évig tartó török elnyomás. Szerbia e háborúk után — Macedónia, Kosovo-Metohija és Szandzsák felszabadítása révén — területét 87 ezer km2-re növelte. A balkáni háborúkból győztesen kikerülő Szerbiát az Osztrák—Magyar Monarchia érdekterületének tekintette. A Habsburg Ferenc Ferdinánd trónörökös elleni halálos merénylet nyomán Szerbia háborús konfliktusba keveredett a Monarchiával (1914. június 28). Ezzel elindult végzetes útjára az első világháború. A háború végén (1918. dec. 1.) Szerbia, Montenegro és az Osztrák—Magyar Monarchia uralma alól felszabadult országrészek egyesítése által jött létre a Szerb—