Matolcsi János: Állattartás őseink korában (Budapest, 1982)
A szakembernek, de az érdeklődő laikus olvasónak is igen hasznos olvasmány ez a könyv. Az utóbbi évtizedben sok tekintetben megváltoztak ismereteink a honfoglalás előtti és a honfoglalás kori magyarság életéről, s az életét annyira jellemző gazdálkodásáról. Ebben a témakörben eddig inkább történészek, régészek és nyelvtudósok munkáival ismerkedhettünk meg, ideje tehát, hogy természettudományos megközelítéssel is kiegészüljön a kép. Matolcsi János egyrészt hivatottan, a mi nézőpontunkból dolgozza fel a külföldi eredményeket, s ezt bőségesen kiegészíti az ismert hazai eredményekkel, másrészt beépíti könyvébe saját kutatásait is, hiszen a szerző hosszú ideig folytatott gyűjtőmunkát, tanulmányozta az ásatások során előkerült leleteket. A régi magyarság életének megismeréséhez elengedhetetlenül fontos az állattartás megismerése, a szerző azonban teret szentel a vadászat kérdéseinek is, sőt számos történeti, régészeti és népszokásokat érintő kérdést is tárgyal. A könyv ábrái és képei nemcsak a tudományos bizonyítékok bemutatását szolgálják, hanem felidézik a kutatómunka légkörét is. GONDOLAT KIADÓ 78,- Ft