Meljuhin, Szerafim: A szervetlen természet fejlődési dialektikája - Studium Könyvek 41. (Budapest, 1963)
Előszó
ELŐSZÓ A bennünket körülvevő világ szüntelenül váltakozik, alakul. Bármely jelenség magában foglalja saját tagadásának a lehetőségét, s mindazoknak a jövendő formáknak a csíráját, amelyekké idővel elkerülhetetlenül átalakul. A változások ugyanolyan örökösek, mint maga a világ létezése. A változások természetes következménye, hogy az anyag törvényszerűen fejlődik az egyszerűtől a bonyolult, az alacsonyabbrendűtől a magasabbrendű felé. Ha a környező valóságot vizsgáljuk, a társadalom fejlődésében például könnyen megállapíthatjuk a felfelé ívelés tendenciáját. Évről évre nő az embernek a világról való tudása, fejlődnek a termelőerők és az emberek egyre inkább leigázzák a természet elemi erőit. Az élő természet fejlődésében is nyilvánvaló az előrehaladás. Az élet egész története nem egyéb, mint a szerves formák szakadatlan bonyolultabbá válási folyamata az egysejtűektől az emberig. Ám a szervetlen természetben már sokkal nehezebb észrevenni a felfelé ívelő tendenciát. A kozmikus testek - ködök, csillagok, bolygók - állapotában rendszerint igen lassan, évezredek és évmilliók folyamán következnek be a lényeges változások. Ezért a közvetlen megfigyelés nem a fejlődés általános irányát mutatja, hanem tulajdonképpen csak az objektumok pillanatnyi állapotát. Fejlődésükről ugyanolyan nehéz ítéletet mondani, mint néhány találomra kiválasztott filmkockából megállapítani egy film tar3