Mezei András: Megkérdeztük… (Budapest, 1982)

Megkérdeztük - Cserépfalvi Imrét

kai. S a mindig mosolygó, a játékos József Attila rezignált volt. Kapkodott. Nem volt állása. A lapok nem közölték. A Népszava hónapokig várakoztatta. „Kitették a szű­rét” a pártból, s már a szerelemből is. Ki­felé, mint aki legszívesebben nem élne, olyannak látszott, de még kirántotta ma­gát a mélyből, mert 1935-ben ismét ele­gánsan s kissé fontoskodva „fontos üzleti ügyben” állított be: így született meg a Szép Szó, melyet szerkesztett, s mely kö­zölte a verseit. Szorongásait, depresszióit, mind gyakoribban jelentkező sírórohama­it maga akarta gyógyítani, úgy, hogy fo­gódzót alkotott magának. Először a Szép Szót, majd 1936-ban a Nagyon fáj cí­mű kötetének kiadását tette meg fogódzó­jául. — Pedig a nem praktikus gondolkodá­sú József Attila önben végül is praktikus barátot, partnert, kiadót szerzett. — A Nagyon fáj bukása, kudarca köz­tudott. Nem írtak róla. Nem vették tudo­másul, sem a Nyugatban, sem a „rend­ben”, egykori baloldali és kommunista ba­rátai közül alig maradt mellette valaki: Bálint György, Szélpál Árpád. Pedig ez volt az első könyve, amit nem ő maga ter­jesztett. Pedig ő maga szerkesztette, tipog­­rafizálta. Minden úgy történt, ahogy an­nak idején, megismerkedésünk első hetei­ben a párizsi Hachette Könyvkiadó kiállí­tástermében elképzelte. Mesteri munkát adott ki a kezéből, külsejében és tartalmá­ban. Valami teljességet, könnyedén. Így 58

Next