N. László Endre: Aranymosás a Kápád-medencében (Budapest, 1988)
Az aranyról mint nemesfémről mindenki tud egyet s mást, hogy pl. kémiailag rendkívül ellenálló, a levegőn nem változik, felülete mindig fényes marad, talán az sem ismeretlen, hogy elsődleges (telérarany) és másodlagos (mosóarany) formában fordul elő. No meg, hogy drága, és azért drága, mert kevés van belőle, de hogy az a kevés hogyan lesz, kik és hogyan teremtik elő, azt már kevesen tudják. N. László Endre az aranymosás történetét és gyakorlatát írja le ebben a könyvben. Maga is azon kevesek közé tartozik, akik napjainkban is űzik ezt az ősi, szép, de könnyűnek nem mondható foglalkozást, azonkívül több mint három évtizede gyűjti a még fellelhető hagyományt, tanulmányozza az aranyról szóló irodalmat, így ez a kötet a hagyomány, az elmélet és a gyakorlat egységét tálja az olvasó elé. Idős dunai és drávai aranyászok elbeszélései nyomán felrajzolódik előttünk ennek a ma már ritka foglalkozásnak minden szépsége, romantikája és nehézsége, s ezek az emberek — észre sem veszik - olykor még féltve őrzött titkokba is beavatnak bennünket. Ámbár nem is mindig titok az, amit annak vélnek, legalábbis a vérbeli aranyász szemében nem az. Mindenesetre a szerző jóvoltából az olvasó előtt sem igen marad