Nemeskürty István: Diák, írj magyar éneket. A magyar irodalom története 1945-ig. Első-második kötet (Budapest, 1983)
Második kötet - Béklyózott esztendők 1920-1945
s ha vérnyomásmérővel kísérleteznénk, bizonyára vérnyomásunk is emelkedne. A versnek ez a zihálása valami kimondhatatlanul, valami rémületesen fontos és nagy elhatározás küszöbéig való eljutást sugall, valami visszavonhatatlanul nagy és szörnyű dolgot, melynek végrehajtása előtt azonban megtorpanunk és egy mindent feloldó kacagásban, majd ezt - természetszerűleg - követő sírásban semlegesítve - élünk tovább. Egy másik ilyen klasszikusan József Attila-vers 1926-ból a Végül. Lírai önéletrajz, egyetemessé tárulkozó általánosítással: mert földünkön az idő érik zajtalanul s félelmesen. DÖNTSD A TŐKÉT, NE SIRÁNKOZZ... 1927 őszén József Attila már itthon van. Nemrég jött haza Illyés Gyula jön Hatvány és Ignotus, Kassák is... Ideje, hogy bemutatkozzék harmadik kötetével: Nincsen apám, se anyám. Nyilván szándékosan választotta címül az 1925 tavaszán a Szegedi Új Nemzedék által megtámadott és Horger professzor által inkriminált, immár négyéves versét. Tamás Attila írja erről a kötetről: „József Attila egész életművének legváltozatosabb, formában, jellegben a legtöbbféle verset tartalmazó, egységét leginkább csak ebben a sokszínűségben megvalósító kötete. Igazi jelentőségét késői, erősen szintetikus jellegű verseinek ismeretében lehet megérteni, minthogy ezeknek más-más elemei is megjelennek már benne. De ezen túl a kötet tele van az indulás, a hangpróbálgatás friss elevenségével is... A világot átölelni akaró, naiv-gyermekien szocialisztikus vágy mindinkább szembekerül a valóság sokféle, ennek a vágynak gyakran nagyonis ellentmondó tényeivel, s ennek eredményeképp kerül sok új elem lírájába.” E kötet több versét ismerjük már; így hát azoktól kezdve lapozgatjuk gyűjteményes kötetét, melyek 1928-tól keletkeztek. Ezek pedig egybefolynak az 1931-es Döntsd a tökét, ne siránkozz kötettel, melyet az ügyész elkobzott és így úgyszólván ismeretlen maradt. Követi ezt a Külvárosi éj (1932), hogy végre 1934-ben (Medvetánc) a kritika általános örömmel és elismeréssel fogadja a költőt. József Attila 1934-ben még nincs harmincéves, és már valóban komolyan méltatják: Halász Gábor (Nyugat, 1935); Bálint György (Pesti Napló, 1935 és 1938); Féja Géza (Magyar írás, 1935). Innen kezdve mondhatjuk, hogy - a szakma szempontjából, mert a széles közönség előtt még ismeretlen - József Attila végre „beérkezett” költő. Persze ez a 927