Ortutay Gyula: Írók, népek, századok (Budapest, 1960)
Eleven vagy múzeumi kultúra?
tudó, a mind nagyobb természettudományos, technikai tudással, mind nagyobb kulturális igényekkel fellépő faluhoz szólhatunk. S úgy kell szólamunk, hogy a népköltészet, népművészet, tánc ismerős, régi, szép formái is segítsék a mi mondanivalónkat. S ez a mondanivaló a szocializmust építő társadalom, a mai magyar élet mondanivalója lehet csupán. Igaz, könnyebb ezt tételszerűen kimondani, mint egy-egy tánckompozícióban, színdarabban, tömegdalban megvalósítani. Könnyebb a tétel leszögezése, mint alkotásokban való megvalósítása. De nem hisszük, hogy más út járható lenne, s nem a néprajzi kutató féltékenysége szól, hanem falvainkban szerzett eleven tapasztalatát tolmácsolja: alkotó művészeink, kulturális tömegmozgalmunk munkásai ne a múzeumok, a kutatók feladatát vállalják, hanem a ma kérdéseire adjanak feleletet, biztató igéket. Pedig úgy kell látnunk, mintha különböző tömegmozgalmi munka az utóbbi időben nem a születő újat erősítené, hanem inkább a j ól-rosszul megőrzött népi formák rögzítésén, valósággal betanításán fáradozna. Vigyázzunk, hogy ez az értékes mozgalom vissza ne zökkenjen a régi falukultusz hibáiba. Befejezésül: helyeseljük a népköltészet, a néptánc, díszítőművészet felhasználását a falusi kulturális munkában éppúgy, mint a városon, de csak akkor, ha ez a szocialista nemzeti forma megteremtésének kündulópontja, alapja, ha a szocialista kultúra mondanivalóját szolgálja, nem pedig a kulturális tömegmozgalom végső célja, egyetlen kifejezési lehetősége. Népi táncosaink, kórusaink sikere is azt mutatja, hogy a népi formák, motívumok alkotó felhasználása hazai és nemzetközi sikereket (s ami a puszta sikernél mindig több: valódi értékeket) adott művelődésünknek. Ez az első lépés, amit a szocialista nemzeti forma megteremtésében a mi korszakunk a nagy elődök példája szerint megtett. De csak az első lépés, s nem a végső állomás. A művész, a zeneszerző, az író nem állhat meg a paraszti alkotások formáinak bárminő ötletes variálásánál, másolásánál. Petőfi, Bartók, Kodály példája nem erre tanít. Nekik a népi kultúra mindig is az alapot, az elindulást adta, hogy koruk kérdéseire feleljenek. József Attila verseinek ritmusában is ott a népdal ritmusa, ott bujkálnak a népdal hasonlatai. De mondhatnók-e, hogy ez költészetének célja és 392