Párkány László (szerk.): Stúdió '81-'84. Interjúk, vitairatok, portrék. Válogatás a Magyar Televízió kulturális hetilapjának műsoraiból (Budapest, 1986)
Érdi Sándor beszélgetései
— Mert a tudatosságom tanultság, fel lehet sorolni az iskolákat, fel lehet sorolni a helyszíneket a világban, ahol voltam, ahonnan az előítéleteimet hoztam. Ugyanakkor egy szobor vagy egy kép, egy megállított pillanata az időnek. Emlékszem valami szépre vagy valami jelentősre, és mert nem irodalmár és nem zenész vagyok, nem tudom az időben elhelyezni, csak meg tudom körülötte állítani az időt. A néző, aki áll a teljesen mozdulatlan kép előtt, adózik az emléknek, egy szép hangulatnak, mint ahogy a földműves egy boldog nyárnak. „Oh lassan szállj és hosszan énekelj, / Haldokló hattyúm, szép emlékezet!” A szobrász valóban megkéri, hogy ne szálljon! Ezért állítom meg az időt, a pillanatot, mert csak megállítva tudom megcsinálni. Ezt általában sajnos tudatosan és kulturáltan, a szobrászat előképei szerint kezdem megcsinálni. Azután megpróbálom magamban előásni az ösztönös embert. Aki egyszer valamiért vagy boldog, vagy boldogtalan volt. Ennek már semmi köze a tudatossághoz, és akkor megpróbálom — ezért kell hozzá sok idő — egyre inkább ahhoz igazítani, amire emlékszem. Remélem, hogy meg is tudom közelíteni az emlékképeimet, de ha az eddigi szobraimról kérdeznél, akkor azt is be kellene vallanom, hogy tulajdonképpen még nem sikerült. Mert egy pár év elteltével sokkal tisztábban emlékszem arra az emlékképre, amely elindított egy szobrot, mint ahogy a szobor emlékeztet rá. Három-négy év múlva már tudom, hogy nem sikerült. — Az Ady-oltár volt az egyik munkád, amelyik rendkívül nagy vihart kavart. Valamelyest talán előképe ennek a most készülő József Attila-oltárnak is. Nem vette el a kedvedet ettől a kifejezési formától az Ady-oltár körüli vita? — Nem, mert a viharnál számomra sokkal fontosabb volt a saját önkritikám. Én ott verseimről verseimre lépkedtem. Voltaképpen még nem alakult ki a módszerem eléggé, hogy azt a bizonyos „sajnos tudatosságot” kirakjam belőle. 30 5