Párkány László (szerk.): Stúdió '81-'84. Interjúk, vitairatok, portrék. Válogatás a Magyar Televízió kulturális hetilapjának műsoraiból (Budapest, 1986)
Kepes András beszélgetései
melvényesen magyarul is megjelent. Réz Pál barátom kitűnő fordításában olvasható. A magyar irodalomban Füst Milán neve szinte szinonima a naplóírással. Saint-Simon naplója azért is nevezetes, mert hiszen Marcel Proust óriási regényét is ez az óriási napló ihlette. — Irodalmi műnek szánod a naplót? Egyáltalán mi köze van a megjelent szépirodalmi művekhez? — A napló: napló. Nem emlékirat, mert az emlékirat az összefoglaló. Amit a Petőfi Irodalmi Múzeumnak diktáltam: az emlékirat. Hogy mi a napló, azt mindenki tudja, csakhogy az enyém — ultranapló. Az ultranaplóban a szöveg nem regényszerű, tanulmányszerű simasággal és folyamatossággal megy: strófák, bekezdések váltják egymást, kijjebb, beljebb, nagybetű, kisbetű, piros kréta, zöld kréta. Némelyik lap olyan, mint egy középkori miniatura. Tarka. Ez a napló, mondjuk, a nyersanyagok nyersanyaga. Mondanom sem kell, hogy naplómban azért rengeteg dolog van, ami nem folyik át a műbe. De ez természetes dolog. Az ember ír: naplót, regényt. Mit csináljon az ember mást? — József Attila írta saját naplójában: 6 valójában a naplója, nem is a versei. — Hát erre nem emlékeztem, vagy talán sosem hallottam, vagy olvastam — ami nálam gyakran előfordul, hogy valamit nem olvastam, vagy nem hallottam —, de nagyon boldog és büszke vagyok, hogy József Attila ezt mondta, mert én is ezt szoktam mondani, hogy tulajdonképpen ez az életművem. Milyen jogon? Nem művészeti szempontból, hanem, hogy úgy mondjam, tudományos szempontból. A valóság: az igazság. Az igazság mögötti: még nagyobb igazság. Ezért nem esztétikai szempontból életem főműve, hanem bölcseleti szempontból. Juj, de szép szó, ugye? — Az irodalomtörténészek azt fűzték hozzá József Attila említett naplórészletéhez, hogy a költő tévedett, mert József Attila: a versei! — Hát ez meg természetes, hogy a kritikusok, az esztéták 41