Péczely László: Bevezetés a műelemzésbe (Budapest, 1973)
Az irodalmi mű fogalma és lényegének meghatározói
stilisztikai hagyományt, hogyan nyomja rá egyéniségének bélyegét. Mindezt József Attila Munkások c. költeményének egyik részletével világítjuk meg: S hol zápfog rág, a város érdes része, hol a vasbányák fuvallata ing, gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce, lendkerék szíjjá esetten és nyalint, hol a fémkeblű dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok, itt élünk mi. És sorsunk összefogják a nők, gyermekek, agitátorok. A költő szavai (zápfog, rág, város, érdes, vasbányák, fuvallat, ing stb.) a nyelv szókincsének hagyományos elemei; korjelzően tipikusak az ilyen szavak: dinamó, transzformátor, agitátor; hagyományosak, megszokottak azok a művészi stíluseszközök is, amelyekkel a költő él: a megszemélyesítés („gép rugdal”, „jajong ládák léce”, „lendkerék szijja esetten és nyalint”), a hangutánzó és hangfestő szavak alkalmazása (zúg, jajong, esetten, nyalint). S mégis mennyire eredetien, egyénien használja fel József Attila ezeket a hagyományos és korjelző elemeket a külváros légkörének érzékletes megjelenítésére! Figyeljük meg szókapcsolatait: „a város érdes része”, „a vasbányák fuvallata ing”, „a fémkeblű dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok” stb. így, ilyen összefüggésben még senki sem élt a hagyományos elemekkel. S hogy mindez különlegesnek, személyesen átéltnek, belülről szemléknek hasson, a költő többes szám első személyt használ: „Itt élünk mi. És sorsunk összefogják...” így fejezi ki azonosulását az ábrázolttal, szolidaritását a „város érdes részének” lakosaival. Végül utalunk arra, hogy a költők verselésében is megnyilvánulhat egyéniségük. Két úton is: egyrészt abban, milyen formákat választ ki a gazdag hagyománykincsből, másrészt hogyan alakítja, variálja a hagyományos metrumokat. Berzsenyire pl. jellemző vonzódása az antik metrumokhoz s ellenszenve a rímes-időmértékesek iránt. Kazinczy meg csak idómértékesekkel él, magyaros formájú verse egyáltalában nincs. Aranynál feltűnő a formagazdagság, Babitsnak egyéni vonása a nyugtalan formakeresés. A formai változatosság jellemző József Attilára és Weöres Sándorra is. Vannak viszont költők, akiknek jóval szűkebb körű a formakészlete. Kosztolányi főképpen jambusokban ír. Eötvösnek, Reviczkynek is csaknem kizárólagos metruma. Viszont egyenletes a megoszlás a három verselési rendszer között Csokonai költészetében. Még jellemzőbb a költő egyéniségére, hogyan realizálja a hagyományos 47