Planck, Max: Válogatott tanulmányok. Az új fizika világképe (Budapest, 1965)

MAX PLANCK VÁLOGATOTT T AVULMА NУ О К (Az új fizika világképe) Max Planck neve összeforrott a modern fizika megteremtésével: az ő szeme látta meg elsőnek, hogy a ter­mészetben lezajló folyamatok nem mindig folyamatosan mennek végbe, hanem — a klasszikus fizika felfogásá­val merőben ellentétes módon — „sza­kaszosan”. Ez a Plánok által kimon­dott szerénynek tűnő megállapítás, s az általa felfedezett ún. hatáskvantum szolgált kulccsal az atomi világ jelen­ségeinek megértéséhez, s az új tudo­mányhoz, melyet joggal tekinthetünk századunk egyik legnagyobb intellek­tuális teljesítményének, s amelynek neve kvantummechanika. Mostani kötetünkben egyrészt azokat a tanul­mányokat gyűjtöttük össze, melyek­ben maga számol be a felismerés fáradságos és talán belső tusáktól sem mentes történetéről (a felismerésért ugyanis nemcsak kora tudományos közfelfogásával, hanem saját addigi szemléletével is szembe kellett szegül­nie), valamint a kvantumfizika szüle­téséről és fejlődéséről. S a nagy Tanú e beszámolói akkor is értékesek szá­munkra, ha idő közben a tudomány fejlődése több vonatkozásban túllépett a korabeli ismereteken és állásponto­kon (nem szabad elfelednünk: e tanul-

Next