Pók Lajos (szerk.): Babits Mihály száz esztendeje. Kritikák, portrék (Budapest, 1983)

A Babits emlékkönyvből

gondolnók. Életrajzilag számos szál fűzhette Babitsot ehhez vagy amaz­­hoz a kortársához, az irodalmi élet ellentéteiben és vonzásaiban neki sem lehetett kevesebb része, mint másoknak. Leveleit, nyilatkozatait faggatják majd a kutatók, akik vonzódásaira vagy féltékenységeire kí­váncsiak, de az életmű értelmét mindez alig érintheti. Ennek az életműnek igazi helye nem a magyar szimbolizmusnak abban a változatos és moz­gékony szakaszában van, melyet a Nyugat első korszakaként emlegetnek. Igazi helyét ez az életmű a harmincas évek égboltja alatt találja meg, s in­kább új korszakot nyit, semmint lezár. A Hajnali részegség és a Jónás könyve a magyar líra új fejezetét nyitják meg. József Attila, Illyés Gyula foglalnak helyet ebben az új fejezetben, s egymástól bármint különböző költői hangneműk mégis rokonabb a kései Babitséval, a kései Kosztolá­nyiéval, mint az első világháború nagy költői korszakának hangnemé­vel. A költői dekadencia, mint tudatosan kialakított program és maga­tartás : már régóta elvesztette érvényét és hitelét. Babits életművének lé­nyege: annak a drámának érzékeltetése, mely kiveti őt a Cethal gyomrá­ból, hogy valódi kapcsolatba kerüljön a világgal, mely pedig hamarosan megvonatik tőle. 1966. Élet és Irodalom. 401

Next