Puja Frigyes: Felszabadult Battonya (Budapest, 1979)
Előzmények
Az urakat feleségestül hívta, arra számítva, hogy így sokkal bensőségesebb lesz a hangulat. Ő maga elvált ember volt, a felesége éppen akkor hagyta ott, amikor a legnagyobb baj zúdult a nyakába. Egy kukkot sem szólt senkinek, összepakolt és eltűnt a községből, akár a kámfor, azóta sem hallott róla semmit. Az igazat megvallva nem is nagyon bánta, hogy megszökött az asszony, mert a lelke mélyén soha nem tudta megszokni a házasság nyűgét. Aktív főszolgabíró korában is. meg később is sok asszonynak meg lánynak tette a szépet, jegyző- vagy katonatiszt-feleség, öregedő tanár lánya, vidéki színtársulat hervatag primadonnája, vagy akár a cselédlány - mindegy volt neki, csak nő legyen. Nyolc óra előtt öt perccel megérkeztek az első vendégek, dr. Lukácsy Iván, a battonyai járásbíróság elnöke, jobbján csinos, hollófekete hajú feleségével. Eredeti egyéniség volt ez az elnök, annyi bizonyos! Kissé görnyedt, sovány alakja élő kérdőjelhez hasonlított, hosszú, hegyes orra alatt fekete bajuszka ugrált. Mélytüzű, fekete szemei okosan néztek a világba, szája körül gunyoros mosoly bujkált. Széles műveltségű ember volt, otthonosan mozgott a jogtudományban, a történelemben, a filozófiában. Ismerte Elegeit és Kantot, Marxot és József Attilát, Szabó Dezsőt és Ady Endrét, olvasta a „Mein KampP’-ot és Lenin néhány művét. Ritkán mutatkozott társaságban, de ha néha-néha mégis megjelent az urak között, hatalmas tudásával mindenkit lenyűgözött és elkápráztatott. Szellemességének nem akadt párja egész Battonyán, valósággal sziporkázott, mint a drágakő. Szinte lángolt az egész ember, csupa tűz volt és szenvedély. De ez a tűz és ez a szenvedély nem volt érvényes a szerelemre, felesége mohó szerelmi szomjának csillapítására az elnök - a rossz nyelvek szerint - nem bizonyult eléggé szívósnak. A szemrevaló Lukácsyné hamar talált vigasztalást, éspedig a gáláns főszolgabírónál, Szilassy-Starknál. A főszolgabíró házas ember volt ugyan, de három asszonyt is elnyűtt volna, annyi energia buzgott benne. Lukácsy sejtett valamit, de tudomásul vette a tényeket. Szilassy-Stark vak német imádatát nem szenvedhette ugyan, de végül is Szilassy-Stark mégiscsak a járás főszolgabírája volt, s illett udvariasan bánni vele. A két család hetenként egyszer-kétszer rendszeresen találkozott, kiültek Lukácsyék kertjébe, vagy a lakásban, esetleg Szilassy-Starkék közeli kúriáján jöttek össze. Ilyenkor az asszonyok félrevonultak pletykálni, a két férfi meg hosszú, komoly beszélgetésbe bonyolódott. Ha valaki kihallgatta volna kettőjük társalgását, az a benyomása támadt volna, hogy Szilassy-Stark csak azért hallgatja végig türelmesen, estéről-estére Lukácsy érthetetlen filozófiai zagyvaságait, mert nem akar ártani a szerelmi háromszögnek. A háború éveiben akármiről is kezdtek beszélni, végül is mindig a politikánál, a háborúnál kötöttek ki. A beszélgetések rendszerint így fejeződtek be: Én bízom a németek győzelmében! Nem is lehet ezt másképp elképzelni, kérlek szépen. Ha másként történik, akkor ez kérlek szépen mindenképpen a magyar faj végleges pusztulását eredményezi... - így a főszolgabíró. Lukácsy gondolatai ilyenkor messzire kalandoztak, s igaza tudatában válaszolt. 21