Rácz Endre - Takács Etel: Kis magyar nyelvtan (Budapest, 1959)
Mondattan
Az óhajtó mondat vágyat, óhajtást, tehát kevésbé határozott kívánságot fejez ki. Igei állítmánya általában feltételes módban áll. Legtöbbször óhajtást kifejező indulatszóval — bárcsak, bár, ó, hej stb. — kezdődik. Az óhajtó mondatok abban hasonlítanak a felkiáltó mondatokhoz, hogy mindkét mondatfajta érzelmekkel telített közlést tartalmaz. Az ilyenfajta mondatokat: De szeretnék gazdag lenni! (József Attila első verse) felkiáltó vagy óhajtó mondatnak egyaránt tekinthetjük. Ha azonban a mondat erőteljesebb érzelemnyilvánítás nélkül fejezi ki a beszélő kívánságát, akkor kijelentő, s nem óhajtó jellegű lesz: Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani (Népdal). A felszólító mondat felszólítást, parancsot, tilalmat, tehát határozott kívánságot fejez ki. Igei állítmánya felszólító módban áll. A felszólító mondatban a beszélő gyakran megszólítással hívja fel annak a figyelmét, akihez a felszólítást intézi: Ne bizakodj el, Detre szász! Te római, jobban vigyázz! Felszólító mondatnak tekintjük a kérést kifejező mondatokat is: Hagyjon fel kegyelmed kicsinyég a csókkal! (Arany: Toldi). Helyesírási tudnivalók 1. Az élőbeszédben a mondatok kiejtése (hanglejtése, hangsúlyozása, üteme stb.) jelzi, hogy a beszélő szándéka szerint milyenfajta mondat hangzik el. írásban a mondatvégi írásjel jelöli a mondat fajtáját. Akijelentő mondat végére pontot, a kérdő mondat végére kérdőjelet, a felkiáltó, az óhajtó és afelszólító mondat végére pedig felkiáltójelet teszünk. 2. A megszólítás — akár felszólító mondatban, akár más mondatfajtában fordul elő — nem tartozik bele szervesen a mondatba. Ezért írásban a megszólítást vesszővel különítjük el a mondat többi részétől: Fiaim, csak énekeljetek I (Tompa: A madár fiaihoz); De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat! (Kölcsey: Zrínyi második éneke); Meddig alszol még, hazám? (Petőfi). 13* - 6 195